Girl’s Day Pozsonyban

Girl’s Day

2024. április 25-én iskolánk, a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia négy diáklánya vett részt Pozsonyban a Nők és Lányok Nemzetközi Napja az IT-ben nevű ünnepség keretében zajló a Girl’s Dayen. E minden év utolsó áprilisi csütörtökén sorra kerülő rendezvény célja, hogy közelebb hozza a középiskolás lányokat az informatikához és az IT-szektorban rejlő tanulási, munkavállalási és üzleti lehetőségekhez.

Utunk Pozsonyban – Bugár Bibiána tanárnő kíséretében – a Takeda nevű japán vállalathoz vezetett, amely biogyógyszer-kutatás területén végez fejlesztéseket. Egy rövid prezentáció után megnéztük a cég épületét, s meglepetéssel tapasztaltuk, hogy a vállalat számos pihenőhelyet alakított ki, ahol az alkalmazottak munka közben, illetve munka utáni is kikapcsolódhattak. A japán kultúra fontos része a természet, ezért nagy szerepet játszott a dekorációban a hegyek motívuma.

A program további részében egy workshopon vettünk részt a Designer teremben, ahol az angoltudásunkat is hasznosítani tudtuk. Fő feladatunk az volt, hogy saját ötleteinkből kiindulva tetszésünk szerint módosítsunk, változtassunk meg egy mobilalkalmazást. Mindenki izgatottan állt neki a szokatlan, de annál érdekesebb feladat megoldásának. Ezután a program vezetőivel kielemeztük, véleményeztük az egyes javaslatokat. A délelőtt végén szendviccsel, süteménnyel, üdítővel kínáltak minket. A program végeztével számos résztvevő kijelentette, hogy a jövőben szívesen dolgozna a Takedánál.

Hazafelé megálltunk egy bevásárlóközpontban, majd igyekeztünk a hazainduló vonatra. Egy dolgot biztosan kijelenthetünk erről a napról: mindnyájunknak nagyon tetszett és kellemes élményekkel feltöltődve indulhattunk haza.

Ajpek Sára, I. B

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?