Menesztették a kínai futballkapitányt

Peking |

<p>A Kínai Labdarúgó Szövetség menesztette a válogatott éléről Alain Perrin szövetségi kapitányt.</p>

Az ázsiai ország szövetsége azért vált meg a francia szakembertől, mert az együttes eddig messze a várakozások alatt teljesített a világbajnoki selejtezőkön.    A kínai együttes az ázsiai vb-selejtezősorozat második szakaszában a harmadik helyen áll csoportjában, de még két hazai meccse hátra van a Maldív-szigetek, illetve a már csoportelső Katar ellen.    A második körből a nyolc csoport győztesei jutnak be a harmadik körbe, illetve a négy legjobb második. A kínai csapat egyetlen esélye az maradt, hogy sikerül a legjobb másodikok közé kerülnie.    Perrin 2014 februárjában vette át a válogatott irányítását, s a tavalyi Ázsia Kupán negyeddöntős volt az együttessel, ám a népszerűsége a szurkolók körében azóta nagyot esett, miután a vb-selejtezőkön kétszer is csak döntetlent ért el csapatával a nagy rivális Hongkong ellen.    A kínai szövetség jelezte, hogy Perrin menesztését követően azonnal megkezdte az új kapitány keresését. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?