Régiófoci: párkányi győzelem Egyházkarcsán

párkány

Vasárnap meglepetést keltett a párkányiak 1:0-s győzelme az egyházkarcsaiak otthonában, ugyanis a csallóköziek a nyugat-szlovákiai Hummel V. fociliga délkeleti csoportjában bajnoki találkozón vendéglátóként még nem maradtak alul.

Legutóbb egy emelettel lejjebb, a nagyabonyiak elleni, mondhatni tét nélküli összecsapást bukták el (3:4), amikor már a Bogyai-legénység kezében volt a bajnoki cím. Ez egyébként 2023. június 14-én történt. A teljesség kedvéért: hazai pályán bajnoki találkozón utoljára tavaly október 28-án voltak gólképtelenek Habán Tamásék.

„A gólképtelenség volt mostani sikertelenségünk egyik okozója. Egy olyan mérkőzést buktunk el, melyen ha reggelig játsszunk, akkor sem találtunk volna az ellenfél kapujába. Az ellenfél korai gólja is sokat nyomott a latban. Ugyanis vezetésük tudatában masszívan védekeztek. Egyébként ezt nagyon jól csinálták. Az első játékrészben a gólon kívül egy ízben a kapufát találták telibe. Mi támadtunk, a második félidőben egykapuztunk, de ziccereink kimaradtak. Bujka akár négy gólt is szerezhetett volna. Védenceim igyekeztek, hajtottak, küzdöttek, de ezúttal a szerencse elpártolt tőlünk” – értékelte lapunknak a vesztes csatát Bogyai Krisztián, a hazaiak trénere.

Az egyházkarcsaiak egyébként kupadiadallal hangoltak a nyitányra: a labdarúgó Szlovák Kupa 1. fordulójában 2:1 arányban fektették két vállra a harmadik ligás galántaiakat. A pontvadászat rajtja is három pontot ért, Garamkovácsiban nyertek 2:1-re. Vajon mire lesznek képesek szombaton Berencsen? „Idén erősebb a mezőny, kiélezett meccsekre számítok. Így lesz ez soros ellenfelünk otthonában is. Természetesen szeretnénk kiköszörülni a csorbát, ami nem lesz könnyű feladat” – latolgatta az esélyeket az egykori gólvágó, aki néhány éve sikeres trénerként kamatoztatja tapasztalatait.

A legutóbbi idényben az ellenfelek hazai pályán elért 1:0-s sikere került a krónikába. Az egygólos győzelmek sorozata ugyan folytatódott, ezúttal azonban a vendégek gyűjtötték be a három pontot. „Tudtuk, mire számíthatunk. Sikerült megvalósítanunk mindazt, amit a találkozó előtt elterveztünk. Játékosaink maximálisan betartották a taktikai utasításokat. Szervezetten futballozunk. A magas letámadás sok gondot okozott a hazaiaknak. Kikapcsoltuk középpályásaikat, semlegesítettük támadóikat. Korai vezetésünk meglepte, megzavarta őket. Az első félidőben akár növelhettük is volna előnyünket. A félidei pihenő után nagy erőbedobással támadott az ellenfél, mi pedig fokozatosan elfáradtunk. Ezúttal a szerencse visszaadta nekünk azt, amit az ekeliek elleni nyitányon elvett tőlünk” – fogalmazott Bábsky Tamás, a párkányiak edzője, aki bízik a jó folytatásban. „Remélem, az egyházkarcsai győzelem löketet ad a kollektívának. Szombaton a mumusként számon tartott gútaiak elleni hazai összecsapáson jó teljesítménnyel, újabb három ponttal szeretnénk megörvendeztetni szurkolóinkat.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?