Megváltozott a focifilozófia

Dunaszerdahely. A minap tisztújítás zajlott a dunaszerdahelyi futballklubnál, az FC DAC Rt. élére Patasi Ferencet választották, aki az előző időszakban a vezetésben tevékenykedett. Az ismert csallóközi vállalkozót focifilozófiájáról, elképzeléseiről kérdeztük.

Patasi Ferenc (balról a második), a DAC új klubelnöke nagy elánnal látott munkáhozSomogyi Tibor felvétele „Igent mondtam a felkérésre, mert úgy éreztem, hogy el kell vállalnom a megtisztelő megbízatást, mely számomra egyben nagy kihívást is jelent. Változtatni akarok a vezetési stratégián, a munkamódszereken. Minél előbb el kell jutnunk odáig, hogy a DAC dicső hagyományaihoz híven szerepeljen a bajnokságban. Most nem csak az első csapatra gondolok, hiszen ifi- és diákszinten is visszalépést tapasztaltam a ranglétrán“ – kezdte eszmefuttatását a sportvezető.

Bajnoki cím a cél

„Célkitűzésünk természetesen nem változott, minél előbb vissza akarunk jutni az I. ligába. De nem mindenáron. Csupán az esetben, ha a csapat teljesítményével, eredményességével is igazolja, hogy felsőbb osztályban a helye. A listavezető szenci SFM mögötti hátrányunkat ledolgozhatónak tartom. A téli holtidényben mindenképpen megerősítjük a keretet, méghozzá minden alakzatban. Az átlépéseknél is a perspektívát, a hosszú távra szóló szerződtetéseket részesítem előnyben. Nem lehet úgy csapatot építeni, hogy annak gerince félévenként gyökeresen megváltozik” – fogalmazott az újdonsült csúcsvezető, aki kiemelte, hogy az eddiginél jóval nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni az utánpótlás-nevelésre, mely egykor országos szintű eredményeket produkált.

Csallóközieket a DAC-ba

„Arra összpontosítunk, hogy módszertani segítségünkkel a Dunaszerdahelyen működő egyetlen magyar tannyelvű szlovákiai sportgimnázium – mely a labdarúgásra szakosodott – növendékei korosztályos kollektíváinkat erősítsék. Szeretnénk odáig eljutni, hogy a sárga-kékek sikereiért elsősorban dunaszerdahelyi, valamint csallóközi gyökerekkel rendelkező futballisták harcoljanak. Ebben a folyamatban mindenképpen javítani kell a DAC és a környékbeli klubok utóbbi években holtvágányra futott együttműködésén is. Arra koncentrálunk, hogy az ifiből kiöregedett tehetségek, valamint az első csapat bővebb keretének tagjai a felnőttek újonnan megalakított fakócsapatában fejleszthessék tovább tudásukat. A zavartalan, színvonalas felkészülést további két füves edzőpálya kialakításával kívánjuk elősegíteni” – értesültünk a szakvezetés további elképzeléseiről. Megtudtuk, a megfelelő anyagi háttér biztosításához nem csupán a városi önkormányzat költségvetése által garantált pénzre, hanem szponzori támogatásokra is számítanak. A cégek, vállalkozók részére reklámfelületet biztosítanak, a főtribünön VIP-szektort alakítanak ki tavaszra.

Visszaállítják a titkárságot

„A megüresedett gondnoki lakásból titkárság lesz, méltó helyen tároljuk a trófeákat. Újból elkezdjük a bérletek árusítását, bővítjük az emléktárgyak kínálatát. Hagyományt teremtünk a szurkolók és a játékosok találkozóiból. Korrekt kapcsolatokat szeretnénk ápolni a Szlovák Futballszövetség illetékeseivel és a médiával is – fogalmazta meg elképzeléseit az új elnök, aki egyben azt is közreadta, hogy egy hónapon belül elkészül a vezérkar új stratégiája is. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?