Budapest. Lemondott Kiss László, az úszóválogatott szövetségi kapitánya. A szakember tegnap közleményben jelentette be elhatározását.
Kiss László lemondott
Budapest. Lemondott Kiss László, az úszóválogatott szövetségi kapitánya. A szakember tegnap közleményben jelentette be elhatározását. „A magyar sport érdekeit, valamint a személyemet ért támadás folytán megrendült egészségi állapotomat is szem előtt tartva, úgy döntöttem, hogy a mai nappal lemondok szövetségi kapitányi tisztségemről” – írta Kiss László. Közleményében úgy fogalmazott, hogy „1961-ben koholt vádak alapján, koncepciós perben született meg az a döntés”.
A 75 éves szakemberről kedden a privatkopo.hu internetes portál megírta, hogy 1961-ben, 21 éves korában két másik úszóval megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért három év börtönre ítélték. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.