Párkányban lehet, Magyarországon azonban törvény szabályozza a szilveszteri petárdázást. A jogszabály már a petárda birtoklását is tiltja, a büntetés akár 150 ezer forint is lehet.
Itt lehet, Magyarországon tilos petárdázni
Tavaly Szlovákiában több önkormányzat általános érvényű rendelet elfogadásával próbálta betiltani vagy megfékezni a szilveszteri petárdázást. A legszigorúbb korlátozást a fővárosban vezették be, ahol betiltották a pirotechnikai eszközök használatát. Hasonló rendeletet fogadtak el Galántán is. Voltak azokban olyan települések is, ahol egész nap lehetett durrogtatni. A pirotechnikai eszközök használatát Párkányban sem szabályozták. A testület ezzel kapcsolatban idén sem hozott korlátozó intézkedést.
Elsősorban a kutya- és macskatulajdonosok rettegnek a petárdáktól, de az idős emberekre, a gyerekekre és a betegekre is rossz hatással lehet a durrogtatás. Az állatvédő szerveztek minden évben felhívják a figyelmet arra, hogy a petárdák és a szilveszteri rakéták hangjától rettegnek és sokkos állapotba kerülhetnek a házi kedvencek, az új év első napjaiban a menhelyek mégis rendszeresen megtelnek megzavarodott, elkóborolt állatokkal. Nagyon fontos és hasznos lehet a chip, ami megkönnyíti az állat azonosítását – hangsúlyozzák.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.