ZENEZÓNA

Justin az idolja nyomdokaiban
Justin Timberlake tavaly szeptemberben kiadott második, FutureSex/LoveSounds című szólóalbumáról már a hatodik dalt másolták ki maxi CD-re az Egyesült Államokban. Ennél több slágert egy lemezről csak Michael Jackson jegyez.

Justin az idolja nyomdokaiban

Justin Timberlake tavaly szeptemberben kiadott második, FutureSex/LoveSounds című szólóalbumáról már a hatodik dalt másolták ki maxi CD-re az Egyesült Államokban. Ennél több slágert egy lemezről csak Michael Jackson jegyez. A popzene egykori királyának 1991-es Dangerous című albumáról az USA-ban hét szerzemény jelent meg kislemezen. Justin beérheti a példaképét. A Jive Records nevű kiadójának igazgatója szerint ugyanis nem kizárt, hogy még egy felvétel napvilágot lát a korongjáról maxi CD-n. Az *NSYNC-ben ismertté vált énekes első, 2002 novemberében kiadott Justified című albumából hétmilliót értékesítettek, a második példányszáma pedig már a nyolcmillióhoz közelít, és még most is kitűnően fogy. Az utóbbiról kimásolt első három dal listavezető volt az amerikai Billboard magazin kislemezlistáján. A hatodik felvétel, az Until The End Of Time a héten az összesítés 28. helyére lépett elő. Érdekesség, hogy az albumon szereplő verzióban a The Benjamin Wright Orchestra hallható, a kislemezváltozat pedig Beyoncé közreműködésével készült. (p)

Gazdára találtak a Q elismerései

Londonban rendezték meg a neves brit zenei szaklap, a Q idei díjkiosztó gáláját. Az elismeréseket ezúttal is az olvasók ítélték oda a korábban nyilvánosságra hozott jelöltlistáról. (p, q)

Justin Timberlake második albumának kislemezdalai

1. SexyBack (Featuring Timbaland)

2. My Love (Featuring T.I.)

3. What Goes Around… Comes Around

4. Summer Love

5. LoveStoned

6. Until The End Of Time (Featuring Beyoncé)

A legfontosabb díjak és díjazottak

A legjobb zenekar – Arctic Monkeys

A legjobb koncertzenekar: Muse

A legjobb nagylemez – Amy Winehouse: Back To Black

A legjobb dal – Manic Street Preachers: Your Love Alone Is Not Enough

A legjobb videoklip – Kaiser Chiefs: Ruby

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?