Útikalauz családi nyaraláshoz

Gyerekekkel nekivágni egy nyaralásnak nagyon szórakoztató dolog lehet. Feltéve, hogy az egész családnak megfelelő az utazás módja, az úti cél, és csomagolás közben sem hagytunk ki semmi fontosat a bőröndökből. Az alapvető kérdés persze, hogy vigyük-e a gyereket nyaralni.

Az igazság ugyanis az, hogy az egy- másfél éves kor alatti apróságnak nem biztos, hogy nagy élményt jelent az utazás. Egy csecsemő számára nagyon fontos az állandóság, a megszokott helyek, arcok és ízek. Neki még nem lehet elmagyarázni, hogy érdemes elviselni a hosszú út viszontagságait, a szép tájakért, a strandolásért, a kikapcsolódásért cserében. Persze, a gyerekek különbözőek: van, aki imád autózni, szívesen elbabrál a játékaival, míg mások fél óra utazás után szabadulni szeretnének. Ez nagyon megnehezíti az utasok dolgát, annál is inkább, mert ahol kötelező az autós biztonsági ülés használata, a kis izgága nem mászkálhat, nem ülhet a mama ölében, nem térdelhet föl az ablakhoz. A gyerek temperamentumától függően dönthetünk úgy, hogy otthonunkhoz közel eső úti célt választunk, hogy az utazás rövidebb, gyorsabb (repülőgép) vagy szabadabb, a gyermek számára kényelmesebb (vonat) módját választjuk. Ha a család felnőtt tagjainak feltétlenül szükségük van egy kis kikapcsolódásra, az apróságot néhány napra a nagymamára lehet bízni. Ennek két feltétele van: a kicsi már nem (vagy csak nagyon keveset) szopik, és jól ismeri, szereti azt a személyt, aki vigyázni fog rá.

Könnyebb a dolgunk az egész kis csecsemőkkel. Három-négy hónapos koráig a gyermek számára az állandóságot a mamája képviseli. Szoptatott kisbabát tehát különös kényelmetlenség nélkül magunkkal vihetünk, gondolni sem kell rá, hogy az utazás miatt elválasszuk és valaki másra hagyjuk.

Úti cél

Belföldi utazás esetén a legfontosabb a megfelelő úti cél megválasztása. Amikor ezen tanakodunk, próbáljuk a gyerek szemével nézni a dolgokat, és olyan helyet keressünk, ahol ő is jól érzi majd magát. Egy gyerek – ha már nem csecsemő – biztosan unalmasnak tartana egy olyan nyaralást, ahol nap nap után múzeumlátogatás, városnézés, erdei séta és vendéglőben vacsorázás a program. A tömény strandolásból is elege lehet néhány nap múlva. A kicsiknek kell egy kis kaland, egy kis játék, szabad mozgás és érdekességek, de legalább gyerektársaság. Az utazási irodákban érdeklődhetünk, van-e olyan szállás a kínálatukban, ahol a berendezés, a szolgáltatások és a programok szervezése során gondoltak a kisgyerekes családokra is. Külföldön vannak olyan hotelek, ahol szakképzett pedagógusok vigyáznak a gyerekekre, amíg a szülők távol vannak. (Ilyen például Magyarországon a Kolping Hotel, Ausztriában a Kinderhotel hálózat.)

Ha külföldre megyünk, hasonlóan körültekintően kell megválasztani a nyaralás helyszínét, de ez esetben más dolgunk is akad majd. Először is az összes útitársnak szüksége lesz érvényes útlevélre. A külföldi út előkészítéséhez tartozik még annak felmérése, hogy a közép-európai gyerek szervezete mennyire bírja a célország miénktől eltérő klímáját, ételeit, vizét és kórokozóit. Ha messze délre vagy keletre megyünk, tanácsos ivóvizet és konzerveket vinnünk, főleg, ha kicsi gyermek utazik velünk. Bizonyos országok látogatásakor előzetes védőoltásokra is szükség lehet.

Csecsemővel

A nyaralás kellemes napjait semmi sem ronthatja el, ha jól csomagoltunk be és kéznél van minden. Ne induljunk el megfelelő napozószerek nélkül! Kényelmesen utazhatunk a legkisebb babával is, ha nem a babakocsit viszszük magunkkal! Sokkal célszerűbbek a hordozókendők, kenguruk, babazsákok. A baba az édesanyja vagy édesapja testére kötve biztonságban érzi magát, ezért általában nyugodtan szemlélődik vagy alszik. Kendősen kényelmesebb a vonatozás, repülőzés, mint babakocsival. Nagyokat lehet kirándulni, múzeumba menni, várost nézni, ha a kicsi a szülő csípőjére, mellkasára vagy hátára van kötve. A kendő szükség esetén takaróként is funkcionálhat, de el lehet bújni mögé szoptatás alatt is.

A csecsemőkkel nincs nagy gond, lényeg az, hogy legyen kéznél váltás ruha, pelenka és popsitörlő kendő. Ha a mama mindig rendelkezésre áll, és megszoptatja a kicsit, ahányszor igényli, sem a nyugalommal, sem a csecsemő táplálásával nem lesz baj az úton. A kizárólagos szoptatás nagyon megkönnyíti az anya dolgát. Nem kell bébiétellel, cumisüveggel, melegítéssel bajlódnia, és mindig biztonságos táplálékkal tudja ellátni gyermekét (ezzel amúgy a déli, keleti országokban probléma lehet). Egy csecsemőt bárhol feltűnés nélkül mellre lehet tenni, arra alkalmas öltözékben (bő pólóban, vagy speciálisan szoptatáshoz tervezett ruhában). A szoptatás különösen repülőúton, fel- és leszállás közben praktikus, mert megóvja a kicsit a légnyomásváltozás okozta kellemetlenségektől. A repülőtereken és a nagyobb pályaudvarokon a legtöbb országban találhatunk egy kényelmes szobát Nursery felirattal, ahol kulturált körülmények között tisztába lehet tenni a babát, meg lehet szoptatni, míg a nagyobb testvérek játszanak.

Tipegőkkel

Kritikusabb az utazás a bölcsődés korosztállyal. (Akinek van két év körüli gyereke, az tudja, hogy az ilyen korú porontyokkal pusztán az együttélés is kritikus lehet. A kétéves ugyanis időzített bomba: bármikor robbanhat, ha a szülő nem érti meg kívánságait, vagy nem teszi azt, amit ő szeretne.) Ez esetben alaposan fel kell készülni az utazásra. Készítsünk egy külön szatyorba játékot, képeskönyvet, enni-innivalót, tiszta ruhát, pelust, bilit, törlőkendőt, esetleg walkmant gyermekkazettával. Semmiképpen ne hagyjuk otthon a kedvenc alvós játékot vagy takarót. Ha autóval megyünk, érdemes olyan biztonsági gyermekülést választani, három éven felülieknek is, aminek fejtámasza van: ebben viszonylag kényelmesen tud aludni is a kisgyermek a hosszú úton. Még jobb, ha egy nyakpárnát vagy egy kispárnát is bekészítünk, a fej megtámasztásához. Az óvodás, iskolás korosztállyal már könnyebb dolgunk van. Egy négyévessel lehet beszélgetni, kártyázni, autószámolóst vagy szójátékot játszani.

Jó tanácsok

Bármilyen korú gyerekkel indulunk hosszabb autós útra, jó betartani a következő javaslatokat:

u innivaló legyen kéznél,

u árnyékoljuk le az autó napsütötte ablakait,

minden gyereket kössünk be szabályosan behelyezett biztonsági ülésbe (12 éves korig),

tartsunk hosszabb-rövidebb pihenőket,

nagyon hosszú út esetén lehet, hogy érdemes egy éjszakára megszállni, akár még határon belül,

hányós gyereknek adjunk az út előtt hányáscsillapító tablettát (az adagot orvossal egyeztessük!),

krónikusan beteg családtag esetén feltétlenül vigyük magunkkal a szükséges gyógyszereket, és ezek mindig legyenek kéznél,

legyen nálunk láz- és fájdalomcsillapító, sebfertőtlenítő, sebtapasz, csipesz (a legjobb, ha utazás előtt megbeszéljük a gyermekorvosunkkal, hogy mi kerüljön a csomagba),

legyen az autóban állandóan esernyő és takaró,

lehetőleg üljön egy felnőtt a gyerek(ek) mellett.

Megérkeztünk

Végre kinyújtóztathatjuk tagjainkat, megteremthetjük a család ideiglenes otthonát. A gyerekek és felnőttek holmiját célszerű elkülöníteni, és azon nyomban kijelölni egy szatyrot a szennyes ruhának. Ezzel sok kavarodást megelőzhetünk. Most már csak az a dolgunk, hogy ha kipihentük az út fáradalmait, felkerekedjünk és megismerkedjünk a környékkel. Az első sétára vigyük magunkkal a gyerekeket, mondjuk el, hogy meddig mehetnek egyedül, hova tilos a belépés. És végül beszéljünk meg egy biztosan azonosítható helyet: itt találkozunk, ha elvesztenénk egymást. (-net)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?