Új Ghymes-album: Mendika

Befejeződtek a Ghymes együttes új lemezének stúdiómunkálatai, elkészült a nyomdakész borítóterv. A Mendika címet viselő albumon 11 dal szerepel, valamint versek hallhatók Törőcsik Mari előadásában.
A lemez – melyről ízelítők már meghallgathatók a zenekar honlapján – november elején jelenik meg az EMI gondozásában.

A zenekar hagyományos – ám ez alkalommal különleges felépítésű – karácsonyi koncertjének gerincét az új lemez anyaga képezi majd a Papp László Budapest Sportarénában december 26-án.

A műsor a karácsonyi misztériumot mint ünnepet, közösségteremtést, hagyományt és az ezekben született újat járja körül egy egységben, tematikusan – zenében, irodalomban. (g)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?