Szőke József hetvenöt éves

ĺrásait azonban túlságosan a fekete-fehér ábrázolásmód jellemezte, s az árnyaltabb jellem- és helyzetteremtő erőnek is híján volt. Sikerültebbek e tekintetben a nyolcvanas években kiadott meséskönyvei (A síró ember, 1985; A napraforgóvá változott lány, 1989). Munkásságának középpontjába a hetvenes évek elejétől bibliográfusi tevékenysége került, s e téren a csehszlovákiai magyar írásbeliség megkerülhetetlen segédkönyveit tette le az asztalra (A csehszlovákiai magyar irodalom válogatott bibliográfiája I–IV., 1982–1992). Eddig az idézet az említett forrásból.

Itt akár be is fejezhetnénk Szőke József köszöntését, hiszen az értékelés vagy irodalmi munkásságának jellemzése tárgyilagos, nem szorul különösebb ellenvetésekre, magyarázatokra, de kiegészítésekre igen. A műveinek felsorolásakor a teljesség miatt nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy szerepel az Új hajtások (1953), szlovákiai magyar írók és költők antológiájában, az előszót is ő írta. Különböző hazai lapjainkban és magazinokban megjelentek elbeszélései, karcolatai, s irodalmi vonatkozású írásai, glosszái, cikkei. További meséskönyve „A hencegő nyúl”, 1995-ben került a kis olvasók asztalára. De itt van még a Ki kicsoda Kassától Prágáig? című biográfiai lexikon (1993), amelynek társszerkesztője volt...

Életrajzírói közül is kevesen tartják számon az 1997-ben megjelent Csomó a szivárványon című vékonyka, mindössze 64 oldalas, akár a kabát belső zsebében is elférő, sziporkázó könyvecskéjét. Anekdotázó, adomázó stílusban ábrázolja múlt századunk soha vissza nem térő utolsó fertályának hangulatát, a falun élő, a polgárosodást ízlelgető, városba készülő, vagy már odaköltözött emberek mentalitását. Nem a hajánál fogva előrángatott humorról van szó, hanem inkább Tömörkényre emlékeztető, manapság már ritkaságnak számító, hanyatló, de szép magyarsággal megírt, fordulatos írásokat olvashatunk...

Nem lenne teljes a 75 esztendő, ha nem szólnánk Szőke József irodalmon kívüli pályafutásáról. Nagykéren, a Nyitra völgyében, zoboraljai magyar községben született. Alapiskoláit szülőfalujában kezdte, ahol a forradalmár, Csemadok alapító Major István is tanított. Nagykérről aztán az érsekújvári, színvonalas polgáriba került, majd Budapesten folytatta tanulmányait a kőbányai Kereskedelmi Középiskolában, ahol 1948-ban érettségizett. Ugyanazon esztendőben felvételt nyert a Pázmány Péter Tudományegyetemre, de csak 1950-ig volt a hallgatója, történelem-közgazdaság szakon.

Hazatérése után, 1951-től a Szlovák Pedagógiai Főiskola magyar tagozatára került, ahol 1955-ben magyar-történelem szakos tanári diplomát kapott. 1952-ben alapító főszerkesztője az induló Új Ifjúság című lapnak 1969-ig. Lapjától megvált, mikor megválasztották a Csemadok Központi Bizottságának főtitkárává. Nagyon vérzivataros időben került a Csemadok élére, hiszen a megszállás időszakát éltük. 1970-ben távozott a titkári székből. Azonban ama rövid ideig tartó tevékenysége során is véghezvitt a Csemadokban néhány jelentős és emlékezetes cselekedetet. Itt van például a kassai Thália Színpad, azaz a Kassai Thália Színház (1969. október 31-től), a kassai színházi társulás megalakulásához nyújtott segítsége. Létrehozása az akkori fiatal színész rendező Beke Sándor ötlete és kezdeményezése volt, de támogatta a Csemadok KB, és a kassai városi szervek is.

Az egyik beszélgetésünk alkalmával Beke Sándor elmondta, hogy a Thália ügyében nagyon jó partnerre talált Szőke József titkár személyében, aki személyesen is részt vállalt, bekapcsolódott a szervezésbe. „Mentünk, jártuk az országot Szőke Józseffel és kopogtattunk, kilincseltünk, tárgyaltunk szakavatott, döntően fontos személyekkel, korifeusokkal, funkcionáriusokkal. Ha netán a főtitkár elfoglaltsága miatt nem utazhatott, akkor a Csemadok kocsiját bocsátotta a rendelkezésemre” – mondta Beke Sándor.

A Csemadokból való távozása után – miután kizárták a pártból, a Csemadokból és az írószövegségből –, formálisan a Hét szerkesztője lett, de nem publikálhatott. Azután 1972-től a Csemadok könyvtárosa és levéltárosa lett. Mellőzöttségének, kizárásának oka nem a Csemadokban végzett tevékenysége volt, hanem az Új Ifjúságban – főszerkesztőségének idején – leközölt „Kétezer szó”, a totalitárius rendszer elleni, világot bejárt kiáltvány.

Nem lenne teljes Szőke József életútjának taglalása, ha nem szólnánk a nemzetiségi kérdésre tett javaslatairól és kemény kiállásáról elvei mellett. Ebből kifolyólag alapító tagja volt a „földalatti” Kisebbségi Jogvédő Bizottságnak. Végül is 1989-ben rehabilitálták, 1995-ben az Életünk című – nagyon rövid lélegzetű, 1998-ban szűnt meg –, lap főszerkesztője lett.

Szőke Józsefet mindig foglalkoztatta a múlt. Örömmel fogadta el a megbízást és megírta szülőfalujának, Nyitranagykér monográfiáját. Figyelemmel kíséri a szlovákiai magyar helytörténészek munkáját, és örömmel részt vesz a Mérföldkövek égisze alatt évente megtartott udvardi összejöveteleken is.

A Madách-Posonium felkérésére készülő regénye, amelynek A közvetítő esti sétái címet adta, a múltat idézi. A felvidéki magyar kulturális, társadalmi és politikai életből meríti mondandóját. Terjedelmes történelmi időszakot foglal össze; Trianontól egészen a hatvannyolcas megszállásig, illetve az utána következő kemény hetvenes évekig nyúl vissza. A regény szereplői fiktívek, de azért néhány hősének jelleme nem lesz ismeretlen az idősebb, vagy a történelmi eseményeket ismerő olvasók számára...