Örök kép a Trevi-kút habjaiban

A mozgóképművészet is megteremtette a maga örök mosolyú „Mona Lisáit”. Az összetéveszthetetlen, utánozhatatlan pózban örökkévalóságra maradt alakjait. Ilyennek őrizzük Marilyn Monroe-t fellebbentett szoknyájával, és ilyennek Anita Ekberget az Édes élet híres szökőkútjelenetéből. Legenda lett, ahogy Fellini remekében kibomló mellekkel megmártózott a Trevi-kútban és a szerelemben.

„Bár mások a filmcsillagot, a dívát látták bennem, én nem tartottam magam annak”Pavol Majer felvételeEzzel elindult színészi karrierje is.

Szeretném tisztázni, hogy a karrierem nem az Édes élettel kezdődött, és hogy nem Fellini csinált belőlem színésznőt. Tizenkilenc évesen elhagytam Svédországot, és Kaliforniába költöztem, mert amerikai színésznő akartam lenni. 1951-ben érkeztem meg a tengerentúlra, s az Édes élet premierjéig, amit ha jól emlékszem, hatvanegyben tartottak, Kaliforniában már túl voltam negyven-negyvenöt filmen. Fellini éppen azért hívott meg a szerepre, mert abban az időben már híres színésznő voltam, ismertek az egész világon. Lehet, hogy itt, maguknál akkor még nem hallottak felőlem, de Japánból és Kínából is kaptam már képeslapokat rajongóktól.

Svédországot ’51-ben azért hagyta el, mert amerikai színésznő akart lenni. Fellini miatt mégis visszatért Európába. Nagy szerelem lehetett Önök között, ha 13 év után új hazát választott, mégpedig az övét, Olaszországot...

Fellinit csodáltam rendezőként, imádtam barátként, de szerelmi kapcsolat nem volt köztünk. Bár ha Fellinin múlott volna... nagyon belém szeretett. Csakhogy nem ő volt a férfiideálom. Különben se lehetett esélye nálam, mivel én akkorra megtaláltam életem nagy szerelmét, aki sajnos már nincs közöttünk.

És az idő tájt kezdhette érezni azt a másfajta imádatot is, amelyet az Édes élet hozott meg, és a rajongók részéről érkezett.

Se a producerek, se Fellini nem várta, hogy az Édes élet olyan siker lesz, amilyen lett. Igaz, el kellett telnie bizonyos időnek, amíg elfogadták. Milánóban, a bemutatón beleköptek Fellini arcába. Szerencsém, hogy egy kicsit oldalt álltam, különben nekem is jutott volna belőle. Spanyolországban huszonöt évnek kellett eltelnie, mikor végre zöld utat kapott, és bemutathatták. A Vatikán is megpróbálta letiltani. Botrányosnak ítélték. Botrányos!... azokhoz képest, amiket ma vetítenek a mozik, az Édes élet szűziesen szemérmes film. Ma túl sok az erőszak, a mezítelenség, a túlfűtött erotika, s ezek kiszorítják a moziból a romantikát. Mitől érdekes az, hogy a kamera az ember fenekébe mászik?

Milyen érzés volt, amikor férfiak hevertek a lábai előtt?

Volt ilyen? Soha nem foglalkoztam azzal, hogyan nézek ki. Bár mások a filmcsillagot, a dívát látták bennem, én nem tartottam magam annak. Mindig egyszerűen éltem, mint bárki más. Magánemberként nem azonosultam a filmiparral.

Egy idő óta kevesebbet hallunk Önről, legfeljebb olyan hírek terjengtek, hogy a hetvenes években abbahagyta a filmezést.

Több mint hetven filmben játszottam. Némelyiknek hatalmas sikere volt, mások, bár jó szerepem volt bennük, kevésbé lettek népszerűek, nem tudni, miért. De soha nem hagytam abba a filmezést. A mai napig hívnak szerepekre, amelyekből nem tudok mindent elfogadni, mivel kevés a jó forgatókönyv. Másrészt azért sem, mert a producerek rajtunk, színészeken akarnak spórolni. ĺgy volt ez régebben is. Azzal indokolták az alacsony gázsimat, hogy levonták belőle az illetéket az ilyen-olyan alapokra. Aztán, amikor a nyugdíjamat kellett intéznem, kiderült, hogy éveken át senki semmit nem fizetett. De talán majd itt, maguknál tudunk jó filmeket csinálni... én benne vagyok! Olaszországban ugyanis az idősebb színésznőknek ma nem igazán van lehetőségük. A rendezők nem akarnak nagymamákkal dolgozni. A dédanyákról már nem is beszélve! A nagyapa korú férfiszínészeknek viszont szabad az útjuk a filmvászon felé. Választanak melléjük egy csinos fiatal partnernőt, és működik a dolog.

Tartja a kapcsolatot az egykori színésztársakkal?

Életem csillagai, sztárjai a családom tagjai voltak. Az édesanyám, az édesapám, akiket nagyon szerettem, a testvérem, a felesége és az ő családjuk. Na és persze a kutyáim. Nem tudnék állatok nélkül élni. Mint ahogy barátok nélkül sem. Rengeteg barátom van, és nemcsak Olaszországban, hanem szerte a világon. Olyanok, akikkel ötven éve tartom a kapcsolat, és ha ritkábban látjuk is egymást mostanában, úgy tudunk beszélgetni, mintha tegnap váltunk volna el. Vannak köztük jogászok, bankárok, akik partikra hívnak, vagy én hívom őket vendégségbe. A szórakoztatóiparban viszont nagyon sok a hamis ember. Sokan nem a legegyenesebben, vagy furcsán viselkednek. Rod Steigernek, akivel akkor forgattam, amikor még ismeretlen színész volt, évekkel később Olaszországban egy gálán én adtam át valamilyen díjat. Rám nézett, és még csak nem is üdvözölt, mintha sose találkoztunk volna.

A pozsonyi filmfesztivál megnyitóján említette, hogy nem először jár nálunk, ugyanakkor nem fejtette ki, milyen alkalomból utazott hozzánk akkor. Beszélne erről bővebben?

Napra pontosan emlékszem, hogy Csehszlovákiában először 1965. május 12-én voltam, mert május 12. a testvérem születésnapja. Bécsben forgattam éppen, és úgy döntöttem, ha ilyen közel vagyok ahhoz a másik világhoz, meglátogatom. Adtak alám egy rozoga Cadillacet, hogy ne legyen túlságosan feltűnő. Kész szerencse, hogy gurult! Az útra elkísért a fodrászom, a sminkmesterem és természetesen a sofőr, aki a határon kiszállt, mondván, nincs érvényes útlevele. Átültem a volánhoz, elvezettem pár métert, aztán visszafordultam. Teljesen kiborultam attól, amit láttam. Tehetetlenségemben csak zokogtam. Boldog vagyok, hogy most itt lehetek, s hogy látom, minden megváltozott, s ezzel jobbra fordult a sorsuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?