Tovább kutatnak áldozatok után az Egyesült Államok hurrikán és árvíz sújtotta délkeleti államaiban

helene

Tovább kutatnak áldozatok után az Egyesült Államok délkeleti, hurrikán és árvíz sújtotta térségében – csütörtökön a mentőegységek már elsősorban Észak-Karolina államban dolgoztak, ahol több települést továbbra is nehéz elérni.

A csütörtöki összesítések szerint a megtalált halálos áldozatok száma 200, a legtöbben Észak-Karolinában veszítették életüket, de emberéletet követelt a katasztrófa Dél-Karolina, Georgia, Florida, Tennessee és Virginia államban is.

A legsúlyosabb károkat az Appalache-hegység déli vonulatai között álló Asheville városa szenvedte el, ahol számos lakóépületet és ipari telephelyet mosott el a hegyekből gyorsan lezúduló víz. A lakosságnak az ivóvizet és élelmiszert kívülről szállítják, a kutatóegységek folyamatosan dolgoznak, a károk elhárítását is megkezdték.

Joe Biden elnök szerdán repülőgépen tett szemlét a térségben, majd bejelentette, hogy 1000 katonát vezényelnek ki, hogy segítsék a segélyszállítmányok szétosztását és eljuttatását az érintett közösségekhez. Az elnök szövetségi forrásokat is megígért a helyreállításhoz.

Az árvíz által érintett területen még szerdán is akadozott a mobiltelefon-hálózat működése, ezért az Elon Musk tulajdonában lévő Starlink műholdrendszerrel próbálják megoldani a kapcsolattartást.

Tennessee államban közben vizsgálat indult egy üzemnél, amelynek több dolgozóját a munkahelyéről ragadta el egy áradó folyó, közülük ketten életüket vesztették, öt embert eltűntként tartanak nyilván. A vizsgálat arra irányul, miként fordulhatott elő, hogy a veszélyes körülmények ellenére a dolgozók még az üzemben tartózkodtak.

Az Egyesült Államokat múlt csütörtökön Florida északnyugati partvidékén érte el 4-es erősségű viharként a Helene-hurrikán. A 200 kilométeres óránkénti sebességet meghaladó széllökésekkel érkező vihar észak felé vonult, és erejéből veszítve kiterjedt területen okozott rekordmértékű esőzéseket.

Az Appalache-hegység déli részén fekvő államokban már nem a hurrikánnal járó szél, hanem az árvizek jelentették a legnagyobb katasztrófát.

A Helene-hurrikán az Egyesült Államok legutóbbi fél évszázadának második legtöbb halálos áldozatot követelő trópusi vihara volt. Csak a 2005-ös Katrina-hurrikán volt pusztítóbb. Észak-Karolinában az idei árvíz súlyosabb volt, mint a Nagy Árvízként emlegetett 1916-os természeti csapás.

A károk mértéke közelíti a 19 évvel ezelőtti, a New Orleanst vízzel elárasztó Katrina-hurrikán által okozott anyagi veszteségeket, és elérheti a 110 milliárd dollárt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?