A páciens kanapéjától a terapeuta foteléig – precíz és megrendítő a József Attila pszichoanalíziséről készült film

A századforduló hangulatát árasztó, ízlésesen berendezett polgári lakásban központi helyet foglalnak el a freudi pszichoanalízis elmaradhatatlan kellékei: a fotel és a kanapé. Az első a terapeuta, a másik a beteg territóriuma. A látogatóba érkező szakmabeli élénken érdeklődik, vajon a két bútordarab nincs-e túl messze egymástól. „Pont annyira távol helyezkedik el egymástól az analitikus és a páciens, amennyire a személyiségüknek is meg kell tartania a distanciát” jelenti ki határozott hangnemben Gyömrői Edit (Michl Juli) a film nyitójelentében. 

A jelenet ezzel fel is vázolja a forgatókönyv dramaturgiájának kulcsfontosságú kérdését, amely mindvégig a fesztültségteremtés forrásaként szolgál: közelebb kerülhet-e egymáshoz az analitikus és a páciens attól, amit a szakmai elvek diktálnak?

Tudjuk, hogy Gyömrői Edit nem gyógyította meg József Attilát, ő lett azonban a magyar irodalom talán legkönyörtelenebb szerelmes verseinek ihletője. A Berlinben tanult Gyömrői a budapesti pszichoanalitikus kör tagjaként tartott terápiás rendeléseket, nagybátyja volt Hollós István, a Magyarországi Pszichoanalitikai Egyesület akkori elnöke. József Attila esetével Rapaport Sámuel kereste meg (a filmben Kocsis Gergely alakítja), aki azért nem vállalta tovább a súlyosan beteg költő terápiáját, mert semminemű javulást nem tapasztalt.

József Attila – Sütő András rendkívül erőteljes alakítása a filmben – kapcsolata a pszichoanalízissel tehát Rapaporttal kezdődött és a freudi pszichoanalízis módszereit alkalmazó Gyömrőivel mélyült el. A költő teoretikus érdeklődéssel fordult a pszichoanalízis felé, amely rövidesen művészetét is formáló erővé nőtte ki magát. A film alaphangulata a korszakról tanúskodik, a pszichoanalízis népszerűvé válásának izgalmas momentumát követjük éppen nyomon: Freud elméletei és fogalmai nem csak az emberi lélek gyógyítására tett igyekezet számára jelentettek előrelépést, hanem áthatják ezt a kort, beleivódnak a művészetekbe, az irodalomba (és ma már anélkül élnek bennünk, hogy tudomást vennénk az eredetükről). A harmincas évek derekán járunk, a közvélemény számára József Attila ellentmondásos figura, az értelmiségi és a művészkörökben azonban már elismeréssel beszélnek róla. Gyömrői és a kor pszichoanalitikusai érzékenyen ismerik fel költői nagyságát. 

Gyömrői vállán tehát óriási a teher. Vállalja-e a terápiát? A dilemma végigvonul a történeten. A kor elismert szaktekintélyei, Lesznai Anna és Kulcsár István is őt javasolják József Attila terapeutájának, az érvek is logikusak: karrierjének jót tenne a közismert költő esete, a terápiát ráadásul a folytonos anyagi gondokkal küzdő József Attila egy pártfogója állná. Gyömrői azonban vacillál, ennek pedig oka van: úgy sejti, József Attila számára a pszichoanalízis elmélyíti csupán a fájdalmat, de nem hoz javulást. Az intuíció ellentmond a tudománynak. A freudi elv egyszerű és világos: a gyerekkori traumákat a felszínre kell hozni, máskülönben ezek máshol, kontrollálatlan formában csapódnak majd le. „Nem jobb egy hasfájás, mint egy elszabadított elmebaj?” – teszi fel a kérdést mégis Gyömrői, amivel látszólag a szakmát kérdőjelezi meg. A tudomány álláspontja nem felülírható, emlékezteti közege arra, amiben úgy egyébként ő maga is sziklaszilárdan hisz. 

Gyömrői dilemmája azért izgalmas, mivel azt sugallja, hogy a terapeuta az akkori tudományos nézeteket meghaladva sejthetett valamit: mégpedig, hogy a terápia akkori formája nem jelentette a költő gyógyulásához vezető utat. Ma már tudjuk, hogy József Attila minden valószínűség szerint bipoláris zavarban szenvedett. Ezt a fogalmat csupán évtizedekkel később kezdték használni a hasonló állapotok leírására. József Attila terapeutái, Gyömrői Editet beleértve skizofréniaként diagnosztizálták a betegségét. A filmben azonban már a bipoláris zavar lencséjén keresztül rajzolódik ki a költő személyisége: a depresszión túl a szélsőséges hangulatok és az énkép ingadozásai jellemzik a karaktert.

A forgatási helyszín az egyetlen faktor ebben a produkcióban, amely arról tanúskodik, hogy a produkció kis költségvetésből készült. Öszehasonlításképpen: míg Rózsa Gábor független filmként készítette el a Reménytelenült, az elmarasztaló kritikákat kapott tavalyi Petőfi-film, a Most vagy soha! 4,7 milliárd forintos állami támogatást kapott (amivel a magyar filmgyártás történetének addigi legköltségesebb alkotásaként került be a magyar filmtörténetbe). A Reménytelenül cselekménye egy kültérben felvett jelenetet leszámítva két helyszínen játszódik: Gyömrői Edit lakásán, melyben a terápiák és József Attila későbbi, kevéssé várt látogatásai zajlanak, illetve a költő fejében. Az előző egy kifogástalanul berendezett lakás, a másik egy rideg, visszhangos terem, ahol bokáig ér a víz – gyerekkori bántalmainak valamiféle szimbolikus tere a költő tudattalanjában.

József Attila karaktere mesterien rajzolódik ki a filmben, a forgatókönyv, melyet szintén Rózsa Gábor jegyez, érzékletesen elegyíti azokat az aspektusokat, amelyek a költő személyiségét determinálták. A nyomor, amelyben felnőtt, a baloldali szimpátiái, a súlyosan terhelt anyakép és erotikus vonzalmai: hol az egyik, hol a másik vonal kerül előtérbe, hol pedig finoman ötvözve kapjuk őket.

Megjeleníthető-e, mi volt a szerelem József Attila számára? A terapeuta szemével József Attila érzelemkitörései nem értelmezhetők másképpen, mint beteges kötődésnek. Gyömrői mindvégig ragaszkodik a professzionalitásához, mégis felmerül a kérdés, hogy titkon vajon túllépné-e a fotel és a kanapé közötti szimbolikus távolságot. A film azért ilyen erős, mivel mindvégig képes életben tartani annak lehetőségét, hogy a költő lángolása – legyen az pusztán pszichotikus tünet vagy annál több – nem feltétlen kellett, hogy teljesen viszonzatlan legyen. „Lehet, hogy a jövő majd úgy emlékszik rád, mint az ország legfontosabb költőjének a megmentőjére” – mondja Rapaport Gyömrőinek a film elején. Gyömrői nem menti ugyan meg József Attilát, mert a kor pszichoanalízise nem hivatott még erre, viszont nagyon fontos áttöréseket hoz a költő és annak művészete számára. Mindeközben pedig két egó küzdelmének és két hasonló traumával sebesített életút összekapcsolódásának is tanúi vagyunk. 

A Reménytelenülből a lírai dimenzió sem hiányzik. A film megidézi egy-egy vers keletkezéstörténetét – ezt egyáltalán nem didaktívan kapjuk, csupán elhintve, ám annál hatásosabb pillanatokban. Olyanokban például, mint amikor a Nagyon fáj kéziratára ráesik az a bizonyos kés, amely véget vet Gyömrői és József Attila terápiás kapcsolatának.