A szépség koldusának születésnapjára

Nem csupán lírai teljesítménye tette méltóvá arra, hogy a költészet emléknapját az ő nevéhez kössük, hanem az a hitelesség, társadalmi érzékenység és gondolati mélység is, amellyel megszólalt. Életműve különleges hidat képez múlt és jelen, egyéni sors és közösségi élmény között. A ma embere, aki gyakran él az elidegenedés, a gyorsuló világ és az értékvesztés terhe alatt, könnyedén ráismerhet saját érzéseire József Attila soraiban. 

„Nem, nem, soha / Nincsen semmi baj, csak az ember / félreérti önmagát” – írja egyik korai versében, pontosan 102 évvel ezelőtt, és ez a gondolat ma is akutális, hiszen az önismeret, a belső béke és a társadalmi felelősség kérdései örök érvényűek. A költő olyan kérdéseket tesz fel, amelyekre amelyek mostanában, a virtuális térben fokozatosan elmagányosodó ember számára talán még égetőbbek, mint akkoriban. Manapság még inkább szükség van a költészetre, arra fajta mély, lassú belső utazásra, amelyet József Attila versei kínálnak. A felszínes információáradatban elvesző egyén számára a költő sorai olyan kapaszkodók lehetnek, amelyek segítenek értelmezni a világot és önmagát.

József Attila költészete nemcsak tartalmában, hanem formai megújító erejében is kiemelkedő. A klasszikus versformákhoz való kötődése mellett az avantgárd, a szabadvers, a pszichoanalízis és pályája egy szakaszában a marxizmus hatása is érezhető líráján. Képes volt a hétköznapi nyelvet és a filozófiai mélységet ötvözni úgy, hogy versei egyszerre voltak közérthetőek és intellektuálisan gazdagok. Emellett a „kisember” sorsa, a társadalom peremén élők hangja is megjelenik nála. Személyes tapasztalatait – árvaság, szegénység, mentális küzdelmek – költészetté emelte. Ráadásul megmutatta, hogyan lehet a legnagyobb belső fájdalmakból is művészetet teremteni. Ez az alkotóerő, bátorság és őszinteség mindmáig inspiráló.

Az igazi költészet ugyanis nem csupán „szépség“ vagy művészi forma: a belső igazság kimondása is. József Attila ezt az igazságot hitelesen és mélyen közvetítette. Kevesen alkottak egyszerre kegyetlen és gyöngéd, gyermekien egyszerű és elmélyülten filozofikus, robbanó dinamikájú és ellágyuló, spontánul dalszerű és tudatosan fegyelmezett költészetet. Olyan merőben egyéni kompozíciójú, egymástól eltérő, sőt ellentétesntett részekből szerves egésszé épülő költemények sorolhatók ide, mint az Óda, az Alkalmi vers, A Dunánál, a Téli éjszaka, a Külvárosi éj, az Eszmélet. De vannak pársoros kis remekei is. Írt a népdal könnyedségével és a klasszikus mérték fegyelmében, szólt a szabadvers kötetlen hangján, de vannak szabályos szonettciklusai is. 

Ez a formai sokszínűség nála a gondolati gazdagság következménye. Minden egyetemes kérdésre saját korának válaszát keresi, a magyar valósághoz, a magyar költői hagyományokhoz kapcsolódva, azokat megújítva – de egyetemes is, mert a nemzeti és korproblémákban az általánost láttatja meg. Életműve kerek egészet alkot, egységes, befejezett életutat, egyénivé érlelt klasszikus művészi technikával megjelenítve. Emiatt kerülhetett a magyar irodalom nagyjai közé. 

És még egy fontos tanulság: óvatosan a politikai pártok iránti elköteleződéssel! József Attila a szociális igazságtalanságok kritikáját és a politikai rendszerekkel szembeni elégedetlenséget is kifejezi verseiben. Egy ideig szoros kapcsolatban állt a baloldali ideológiákkal, és a politikai küzdelmeket a saját életének részeként élte meg. A költészetében fellelhető szocialista eszmények rövid időn belül utópiákká silányultak. A politikai és hatalmi struktúrák manipulációjának kritikája a mai világban is érvényes. 

Születésének 120. évfordulóján elmondhatjuk József Attiláról, hogy a 21 században is fennálló ellentéteket állítja szembe, amelyek az egyén és a közösség konfliktusát, valamint a magányos küzdelmet és a társadalmi összefogás szükségességét tükrözik.

KIÁLTOZÁS

Jaj, szeressetek szilajon,
hessentsétek el nagy bajom!
Eszméim közt, mint a majom
a rácsok közt le és föl,
vicsorgok és ugrándozom,
mert semmit nem hiszek s nagyon
félek a büntetéstől.

Halandó, hallod-e dalom,
vagy zúgod csak, mint a vadon?
Ölelj meg, ne bámulj vakon
a kifent rohamkéstől -
nincs halhatatlan oltalom,
akinek panaszolhatom:
félek a büntetéstől.

Mint fatutaj a folyamon,
mint méla tót a tutajon,
száll alá emberi fajom
némán a szenvedéstől -
de én sirok, kiáltozom:
szeress: ne legyek rossz nagyon -
félek a büntetéstől.

1936. november-december