Versek és dalok a költészet napján

Királyrév-költészet napja
Királyrév |

A Schnábelt Dóra Falumúzeumban tartottak rendhagyó irodalomórát a királyrévi közönségnek a magyar költészet napja alkalmából. A Csemadok helyi alapszervezete fontosnak tartja, hogy rendszeresen megemlékezzen erről az eseményről.

Meghitt, családias közegben valósult meg a Csemadok Királyrévi Alapszervezete által szervezett rendhagyó irodalomóra a helyi Schnábelt Dóra Falumúzeumban a magyar költészet napja alkalmából. A helyiség megtelt iskolásokkal és felnőttekkel, akiket Erdélyi Csaba, a szervezet elnöke köszöntött. Bemutatta a fellépőket és át is adta nekik a szót. Fülöp Leona, a nádszegi Petőfi Sándor Alapiskola és Óvoda pedagógusa könnyed, szórakoztató stílusban beszélt József Attila életéről és műveiről. Elmondta, miért és mióta ünnepeljük a magyar költészet napját, kitért a költő életének fontos eseményeire, kiemelte a szerelmi költészetének legismertebb és legszebb műveit. A jelenlévő, alsó tagozatos gyerekeket is igyekezett bevonni az előadásba, de a felnőttekhez is gyakran szólt. Több versből idézett, illetve két megzenésített verset is elénekelt. A műsor további részében Zsapka Zsolt adott elő József Attila és Petőfi Sándor műveiből néhányat saját, illetve Zsapka Attila megzenésítéseiből, saját gitárkísérettel. A nagyjából egyórás műsort Árvay Nela szavalatai tették színesebbé. A szervezők arra invitálták a közönséget, hogy a rendezvény után maradjanak a falumúzeumban. Ezt többen meg is tették, így a kellemes napsütéses időben kötetlen beszélgetés mellett elfogyaszthatták a rendezvényre készített frissítőt a múzeum udvarán. Közben Erdélyi Csabát, a Csemadok helyi alapszervezetének elnökét kérdeztük arról, miért tartják fontosnak, hogy megemlékezzenek a magyar költészet napjáról. Úgy fogalmazott, a Csemadoknak mint a kultúrát közvetítő szervezetnek kötelessége ilyen rendezvényeket szervezni, gyorsan hozzátéve, hogy nem szereti ezt a szót ebben az összefüggésben. 

„Szerintem a magyarságnak a legszebb kincse a költészet. Az országhatáraink a múltban is változtak és az sem biztos, hogy a mostaniak így maradnak, de a költészet egy biztos pont, ami megmaradt a történelem kezdeteitől a mai napig. Amíg magyar ember él a földön, addig fontos, hogy a költészettel foglalkozzunk. A fiatalokba el kell ültetni annak szeretetét, gyönyörű dolog a megzenésített vers és a próza is. Ha nincs, aki felvállalja az ilyen jellegű előadások megszervezését, akkor azt sem tudhatjuk meg, van-e igény erre. Csak fel kell az emberek szemét nyitni, hogy milyen szépségeket adnak nekünk a költők” 

– hangsúlyozta. Hozzátette, a szervezet elnökeként mindig azt tartja szem előtt, hogy a rendezvényeiken lehetőleg helyi vagy környékbeli fellépőket szerepeltessenek, ne távoli vidékekről vagy külföldről hívjanak szereplőket, így esett a választás Fülöp Leonára, Árvay Nelára és Zsapka Zsoltra. Úgy véli, van itt rengeteg érték, amit be lehet mutatni a közönségnek, ezért jövőre is szeretnének hasonló jellegű előadást szervezni a költészet napja alkalmából.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?