Mindenhol azt találgatják, hogy van-e mesterterv Trump vámháborúja mögött. Az USA az egész világ ellen kereskedelmi háborúba szállt azért, hogy elkerülje, hogy egyszerre kelljen az egész világgal hagyományos háborút vívni. Nem logikus? Mindjárt kifejtem.
Trump „mestertervének” buktatói

Az USA hadi tervezői – azok is, akiket megtartott ill. behozott a Trump adminisztráció – arról írtak és beszéltek, hogy az USA a jelenlegi állapotában nem tudna egy tartós kétfrontos háborút megvívni, konvencionális eszközökkel. Vagyis ha a közel-keleti, az ukrán (európai) és a dél-kínai hadszíntér közül kettőben éles konfliktusban kellene úgy helytállnia, hogy tartós államközi háborúvá válnak ezek, nem menne. Ez azt jelenti, hogy elég lenne Iránnak, vagy Kínának háborút indítani, az oroszoknak fokozni az erőfeszítéseket, és ott a gond.
Az elképzelés az volt, hogy az USA védelmi ipari kapacitásait bővíteni kell, az EU-t harcképessé kell tenni és el kell kerülni, hogy egyszerre robbanjanak ki ezek a konfliktusok. Ez utóbbi látszik abban, hogy Trump maga is immár tárgyalni akar Iránnal. Más kérdés, hogy a saját szemetét kell eltakarítania, hiszen Irán nem került volna az Ellenállás Tengelyébe (Irán, Észak-Korea, Kína és Oroszország), ha annak idején első ciklusában nem teszi tönkre az iráni atommegállapodást. Az európai stratégiai magára hagyást jóindulatúan úgy nézhetjük, hogy valóban az EU elindul a saját védelmi iparának fejlesztése felé, 3 évvel egy szomszédban zajló konvencionális háború után. Kár, hogy az ehhez kapcsolódó MAGA-ideológiai kommunikáció és a szélsőséges erők megerősítése csatlakozik, mert ez kicsit hitelteleníti is rögtön az első célt. A harmadik elképzelés, hogy az amerikai ipari bázist vissza kell építeni, részben arra támaszkodna, hogy a vámok miatt újraépítik az amerikai vállalkozók a hazai termelést, részben arra, hogy az ellátási láncok teljes hosszában megfontolják az onshoringot, vagyis hazahoznak még más láncelemeket is. Ezután pedig egy gyenge dollár mellett még exportképes is lesz az amerikai ipar. Ha ez így lenne, akkor a vámok ebben egy szükséges rossz, mint az injekció, amin túl kell esni, de hosszú távon jót tehetnek az USA-nak. Csakhogy itt a tévedés, mert a világ nem tétlenül fogja nézni, amint az USA a vélt mestertervét végrehajtja. Sőt, Trump azon fog a legjobban meglepődni, hogy az amerikai tőke sem biztos, hogy boldogan fektet – egyébként rendkívül költséges – újraiparosítási projektekbe akkor, amikor épp elbizonytalanodik az amerikai jogállamiságban. Vagy éppen Trump harmadik, alkotmányellenes ciklusában.
A vámháború tehát az amerikai ipari autonómiát, az államadósság mértékének csökkentését és hasonló magasztos célokat segít a Fehér Ház szerint. A végeredmény viszont az, hogy éppen a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntik, mert nem statikusan szemléli a világ a kibontakozó kereskedelmi leolvadást, hanem beindultak a reakciók: mindenki összefog, akinek érdekében áll a kereskedés, új szövetségek fognak létrejönni – kisebbek, nagyobbak, erősebbek és gyengébbek – amelyekben egy dolog lesz közös: nem lesz benne az USA.
Vagyis épp azt a befolyását veszíti el, amelyért eredetileg az egész műveletet elkezdte.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.