A „Soha ne nyomd fullba a kretént” filmes idézet bája valójában mindig abban állt, hogy popkulturális nyelvre fordította a szélsőséges csapongás elleni intelmeket. Ennek a tanácsnak vajon melyik verziójárt képes felfogni az USA elnöke? Donald Trump az elmúlt héten olyan mélységekbe taszította a világ első számú katonai és meghatározó erejű gazdasági hatalmának számító Egyesült Államok nemzetközi reputációját, ahol valójában még soha nem találtuk. Még a nem létező iraki atomfegyverek sem okoztak ekkora presztízs- és bizalomvesztést, mint a mostani pokoli hét, amit Trump csak „az amerikai gazdaságtörténet legnagyobb napjaiként” fényezett.
Veszélyes kiszámíthatatlanság

Kérdéses viszont, hogy képben van-e a hiszékeny, impulzív, szélsőségesen nárcisztikus és egocentrikus, 0 EQ-val rendelkező valóságshow(man) a világgazdaság valós működésével. Az elmúlt egy hét valóban felszínre hozta Trumpból azt a rosszul rejtegetett felnőtt csecsemőt, akire lehetetlen észérvekkel hatni – ugyanitt felvetődik az a kérdés is, hogy a jelenlegi elnök kabinetjében egyáltalán található-e olyan tanácsadó, aki a fékre mer lépni, mondjuk, ha egy elszabadult este Trump elrendeli Nuuk színes kis városának bombázását.
Őszintén szólva nem vagyok teljesen biztos abban, hogy távol állna egy ilyen ötlet Trumptól, már a korábbi elnöksége alatt is több olyan pillanat volt, amikor a szakértők azt mondták: nem, ezt biztos nem meri. És merte. Trump személyiségének a kontrollálhatatlan önfejűségen túl ez az egyik veszélyes oldala: a kiszámíthatatlanság. Ezek pedig egy atomhatalom élén álló személy esetében igen veszélyes kombinációk, amit tanácsadói szervilitása csak tovább fokoz. A nemzetközi piac viszont pontosan a kiszámíthatóságra épül, a kalkulálható kockázatokra, a periodikus változásokra, amit csak az egyes szereplők teljesítménye befolyásolhat (pl. a DeepSeek megjelenése erősen hatott az MI-szektorra és annak piacvezető cégére, az Nvidiára, de nem okozott tőzsdei pánikot).
Így érkezünk el ahhoz a ponthoz, hogy megértsük a megérthetetlent, ti. Trump logikáját, aminek a nyers erő és az a hit az alapja, hogy az Egyesült Államok elnökeként mindent megtehet, amit csak akar. A nemzetközi politikai és gazdasági egyensúly a kommunikációra és bizalomra épül – Putyin például ezt a bizalmat játszotta el, ellenben a kínai elnök az ujgurkérdés kapcsán nem vált politikai páriává, és ez még akkor sem változott, mikor a keleti sárkány szorosabbra fűzte kapcsolatát Oroszországgal.
De mi lesz, ha a Dél-Koreát és még pár tucat „fekete listás” országot gyűjtő kicsiny klub hirtelen az USA-val bővülne ki? Az USA gazdasági potenciálja nem megingathatatlan – mindenki emlékszik 2008-ra, hogy mi történt akkor –, és mi lesz, ha idén nem ússza meg az államháztartási csődöt?
Több elemző szerint is, ahogy az ukrán háború kapcsán is, ezúttal is Kína lehet az a befutó, aki – bár megéri a pénzét, hiszen egy kevésbé kegyes, nagyon „keleti” gazdasági filozófiát követ – mégis kellőképpen rugalmas. Ezzel vajon számol-e Trump? Nos, úgy fest, Európa már számol.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.