Vegyesen nyitottak az európai tőzsdék kedden

tozsde k

Vegyesen, többségében indexemelkedéssel indult kedden a tőzsdei kereskedés a vezető európai értékpapírpiacokon.

A STOXX 600 index 0,28 százalék emelkedéssel, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index pedig 0,04 százalék csökkenéssel kezdte a keddi kereskedést. Londonban az FTSE 100 index 0,21 százalékkal nyitott magasabban, a frankfurti DAX index pedig 0,66 százalékkal emelkedett, a párizsi CAC 40 index viszont 0,08 százalékkal nyitott alacsonyabban. Milánóban az FTSE MIB index 0,50 százalékos, a madridi IBEX 35 index 0,71 százalékos emelkedéssel kezdett.

A piacok az euróövezet ipari termelési adatai, a német ZEW gazdaságkutató intézet gazdasági hangulatfelmérése, valamint az Egyesült Királyság munkanélküliségi adatai alapján tájékozódhatnak a kereskedés folyamán a régió gazdaságának egészségi állapotáról. A nagyobb vállalatok közül az Ericsson és a Publicis eredménybeszámolói mozgathatják meg az indexeket.

Az olajár kedden emelkedett, a WTI nyersolaj ára 0,56 százalékkal állt magasabban az európai piacok nyitásakor hordónként 61,87 dolláron, a Brent ára pedig 0,52 százalékkal emelkedett 65,22 dollárra.

Az olajárat az amerikai vámkorlátozások enyhítése emeli, az olajkeresleti kilátások romlása viszont korlátozza az emelkedés mértékét. Hétfőn Trump közölte, hogy fontolóra veszi az autóiparra kivetett 25 százalékos vámok ideiglenes enyhítését, hogy az autógyártóknak időt adjon a beszállítói láncok kiigazítására. Korábban pedig bejelentette, hogy bizonyos technológiai termékeket ideiglenesen mentesít a kölcsönös vámok alól. További támogatást jelentett az áraknak a kínai nyersolajimport márciusi erőteljes fellendülése. Az OPEC+ viszont csökkentette a kereslet növekedésére vonatkozó, 2025-re és 2026-ra vonatkozó előrejelzését. A csoport most azzal számol, hogy a kereslet 2025-ben napi 1,3 millió hordóval (bpd), 2026-ban pedig 1,28 millió bpd-vel fog növekedni, szemben a korábbi 1,45 millió, illetve 1,43 millió bpd-re vonatkozó becslésekkel.

Az arany spot ára 0,41 százalékkal ment fel unciánként 3225,54 dollárra. A dollárindex 99,78 ponton áll 0,14 százalékos emelkedéssel. Az eurót 0,15 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1333 dolláron.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?