Mindannyian koldusok vagyunk

Miroslav Noga és Ján KožuchFotó: Astorka SzínházRoman Polák az utóbbi évek egyik legkarizmatikusabb szlovák rendezője, közel az ötvenhez. Sokáig Kassán rendezett, idén pedig ő lett a Szlovák Nemzeti Színház prózai társulatának a vezetője. Az Astorka Színházban emlékezetes volt a Play Gorkij rendezése, s ez az évad a Turócszentmártonban rendezett transzcendens halálvágytól átitatott Ivanovjáról szólt, amely sokkolta a közönséget és a kritikusokat egyaránt. De az idei év termése a Hampton-féle Márai-átirat színrevitele is.

A Kentaurok a rendező első darabja, s mivel nem fiatal drámaíróról van szó, Polák ebbe a darabba szeretett volna belesűríteni mindent, amit ez alatt a közel 50 év alatt megélt, különös tekintettel a rendszerváltásnak nevezett valamire. Amíg eddig ő bánt szabadon az általa rendezett szövegekkel, most a saját darabjában Dürrenmatt-, Shakespeare- és Szophoklész-motívumok jelennek meg. A történet főhőse egy Polákhoz hasonló korú (vagy valamivel idősebb) színházi rendező (Ján Kožuch), aki vendégségbe hívja három lányát. A meghívásnak természetesen célja van, szeretné ugyanis bejelenteni a lányainak, hogy az eddigi jólétnek vége, az összes vagyonát befektette és elvesztette, s így a lányai is kénytelenek lesznek kiköltözni a számukra biztosított garzonlakásból. A három lányban egyvalami közös. Mindannyian gyűlölik az apjukat, mivel az ő rovására írják az anyjuk halálát. Három nő, három egymástól merőben eltérő pálya: Júlia (Gabriela Škrabáková-Kreutz) jól menő vállalkozó, aki még az orgazmusait is eljátssza, Viera (Tóbiás Szidi), a tanítónő, akit a többiek felelősnek tartanak anyjuk haláláért, s aki csak Bobóhoz, az egykori dramaturghoz (Matej Landl) kötődik már-már betegesen, és a legfiatalabb Lucia (Lucia Gažiová), aki apja határozott akarata ellenére színháztudományt tanul, s akinek még nem volt férfi az életében. Mint az Erinnüszök, a boszszú istennői, csak arra várnak, hogy végezzenek, pontosabban végeztessenek az apjukkal. A végzetdráma szereplői közé tartozik még Herkules, vagyis Héraklész (Lukáš Latinák), aki a szemetet takarítja a parkban, s aki évek alatt felépített belső világába menekül, kentaurokról álmodik, akik időnként meg is jelennek neki (Alena Pajtinková, Jakab Róbert). Esténként pedig egy volt színésznőnél húzza meg magát, aki a rendszerváltás előtt a helyi színház nagyasszonya volt, s 1989 késő őszén éppen Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című darabját próbálja. Abban Ill szerepét az a színészecske (Miroslav Noga) próbálja megformálni, aki kísértetiesen hasonlít a darabbéli figurához. Szakadt, büdös göncökben jár, s mindennap megáll azok előtt a színházak előtt, ahol egykor fellépett. De amíg az ő pályája romokban hever, addig a színészünk már vállalkozóként milliókat forgat, s meghatározó maffiózója lesz a kisvárosnak. Ezt a társaságot egészíti ki egy pitiáner gigoló (Juraj Kemka), aki folyamatosan mindhárom nőnek teszi a szépet, s füzetben listát vezet a meghódított nőkről. Lucia lesz a 126., s egyben az első, akinek a szüzességét ő veheti el. Ahány figura, annyi tragédia, s bár a szerző-rendezőnek (díszlet: Vladimír Čáp, jelmez: Simona Vachálková, zene: Ľubica Salamon-Čekovská) helyén a humorérzéke, nehéz indulatok és érzelmek nélkül végigülni ezt a több mint háromórás végzettragédiát. Néha talán már túl soknak is tűnik, s egyre nehezebben követhető a sok-sok mellékszál, de szerencsére egész sor kiemelkedő színészi alakítást láthatunk – mindenki megéli a saját sorsát, s meglepődöm, hogy a főleg középiskolásokból álló közönség végig bírja követni az előadást, s többnyire együtt is lélegeznek a darabbal. Főleg a három lány és a színésznő reménytelen sorsa tartja mozgásban végig az előadást, amelyben állandóan keveredik a színház és a valóság. Hőseink többségének a színház igazi menedék, ahová elbújhatnak az élet kegyetlensége elől. Később megpróbálják a való világban is újrajátszani a szerepüket, s egyfajta álomvilágba menekülnének. De nem lehet. Az élet minden színháznál kegyetlenebb. S a paradicsomlét felváltja Herkules szétfröccsenő vére.