A nyugati fegyverek oroszországi bevetése is témája Joe Biden és Keir Starmer washingtoni tárgyalásainak

starmer

Az Ukrajna rendelkezésére bocsátott nyugati fegyverek oroszországi bevetése is témája Joe Biden és Keir Starmer washingtoni tárgyalásainak – közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának kommunikációs vezetője pénteken, a csúcstalálkozót megelőzően.

John Kirby újságíróknak tartott sajtóbeszélgetésén ugyanakkor hangsúlyozta: nincs változás Washingtonnak abban a kikötésében, amely tiltja az Ukrajna számára rendelkezésre bocsátott amerikai fegyverzet nagy hatótávolságú bevetését mélyen Oroszország területén belül.

Az ukrán hadsereg rendelkezésére bocsátott fegyverzet felhasználásával kapcsolatban John Kirby kijelentette, hogy a brit és francia megfontolásokat nem kommentálja.

A Fehér Ház illetékese szerint az Ukrajna támogatásáról szóló nemzetközi erőfeszítések elemeként kell tekinteni az amerikai-brit csúcstalálkozóra, és azt is azt hangoztatta, hogy nem várható bejelentés azt illetően, hogy az Egyesült Államok hozzájárulna Ukrajna számára a tengerentúlról kapott fegyverzet bevetésére mélyen Oroszország területére hatoló támadó művelethez. Nekünk megvannak a saját számításaink arra vonatkozóan, hogy mivel látjuk el Ukrajnát és mivel nem” – jegyezte meg a sajtóbeszélgetés egy másik pontján John Kirby.

Kijelentette, hogy az amerikai adminisztráció állandó egyeztetésben van partnereivel és szövetségeseivel, különösen a britekkel és franciákkal Ukrajna támogatásának összes lehetséges módjáról és eszközéről. Hozzátette, hogy szuverén országokként maguknak kell dönteniük arról, miként néz ki ez a segítségnyújtás, mi az elfogadható számukra, illetve polgáraik számára. Állandó a megbeszélés közöttünk, hogy ők mit tesznek és mi mit teszünk” – fogalmazott a vezető amerikai nemzetbiztonsági tisztségviselő

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki szavaira reagálva, miszerint a háború lényegét változtatná meg, amennyiben nyugati fegyverzetet mélyen oroszországi területén is bevetnének, John Kirby először úgy reagált, hogy ami Putyin elnök száját elhagyja, azt nehéz szó szerint érteni, és ez nem az a retorika, amelyet korábban már ne hallottunk volna tőle”.

A fehér házi tanácsadó később ugyanakkor megjegyezte, hogy az orosz elnök fenyegetéseit komolyan veszi az Egyesült Államok, mert már bizonyította, hogy képes katonai agressziót elindítani, és eszkalációt kezdeményezni. Ehhez még azt fűzte hozzá, hogy amennyiben az orosz elnök aggódik az orosz területek és városok biztonságáért, akkor vonja ki csapatait Ukrajnából.

John Kirby az Ukrajna mögötti kiállást illetően megállapította, hogy gyakran elvész szem elől, hogy a katonai támogatás nem egyoldalú erőfeszítés” amerikai részről, hanem több szövetséges vesz részt benne, egyeztetve arról, hogy milyen eszközt szállítanak, attól is függően, hogy ki milyen képességekkel rendelkezik, igazítva az ukrán szükségletekhez és elvárásokhoz.

Arra a kérdésre, hogy az Egyesült Államok beleegyezésére lenne-e szükség, ha a brit és francia vezetés olyan fegyverzetet enged orosz terület elleni bevetésre, amelyben amerikai alkatrészek is vannak, John Kirby azt mondta, hogy ezekről a kérdésekről is folytatódnak az egyeztetések a két említett országgal, de más szövetségesekkel is az Ukrajna számára küldött katonai képességek fajtáiról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?