Lepusztult nyelv-e az angol és a magyar?

Az Édes Anyanyelvünk c. nyelvművelő folyóiratban egy nyelvművelő a nyelvünkbe az utóbbi időben bekerült nagyszámú idegen szó kapcsán az angolról azt állítja, hogy az „erősen lepusztult“ nyelv. Ennek egyik bizonyítéka a szerző szerint a többjelentésű -ing toldalék, amelyet a nyelvünkben már régebben meghonosodott olyan angol eredetű szavakból ismernek az angolul nem beszélő magyarok, mint pl. a tréning, kemping, szmoking, lízing. A szerző az -ing toldalékot nemcsak többjelentésűnek nevezi – ez nem is lenne baj, hiszen az -ing valóban többjelentésű az angolban –, hanem egyben „szegényes“-nek is. Az angol nyelv „lepusztult“ állapotát a magyar nyelv gazdagságával állítja szembe, melynek egyik bizonyítéka, hogy nyelvünkben „egy szótőhöz csatolt képzőkkel és ragokkal számos jelentésárnyalatot“ fejezhetünk ki. Az angol nyelv „lepusztultságá“-nak másik bizonyítéka a szerző szerint az, hogy ugyanaz a szó sok esetben többféle szófaji értékben is használatos, így pl. a park szó egyaránt lehet főnév és ige, vagyis nemcsak azt jelentheti, hogy ‘park’, hanem azt is, hogy ‘parkol’ vagy ‘körülkerít’, sőt ha jelzőként használjuk, melléknévi szerepre is szert tehet.

Szép dolog az anyanyelv szeretete, s még azt is megértjük, ha valaki pozitív irányban elfogult az anyanyelvével szemben, de azt már nem tudjuk helyeselni, hogy ebbéli véleményét egy komoly lap mindenfajta szerkesztőségi megjegyzés nélkül leközli; az pedig még kevésbé van rendjén, hogy az anyanyelv iránti szeretet más nyelvek becsmérlésével kapcsolódjon össze. Mert azt mindenki érzi, hogy a „lepusztult“ jelző használata meglehetősen becsmérlő. Ha nem így gondolja a kedves olvasó, akkor képzelje el, hogy a Kultúra slova c. szlovák nyelvművelő folyóiratban megjelenne egy cikk, amely azt állítaná, hogy a magyar lepusztult nyelv. Nyugodtan megtehetné, hiszen mindkét jelenség, amely az említett cikkben szerepel, megvan a magyarban is: a mi nyelvünkben is – akárcsak számtalan más nyelvben – szép számmal találhatók többjelentésű képzők, s az is jellemző vonása anyanyelvünknek, hogy ugyanaz a szó különféle szófaji szerepekben fordulhat elő. Bizonyára nem térne a kedves olvasó olyan egyszerűen napirendre afölött, ha valaki lepusztult nyelvnek minősítené a magyart azért, mert pl. a magyar szó egyaránt lehet főnév és melléknév, vagy a vasárnap egyaránt lehet határozószó és főnév. Ha azt mondjuk, hogy János magyar, akkor a magyar főnév, s a szlovákban a Maďar szó felel meg neki: János je Maďar. Ha azt mondjuk, hogy A magyar helyesírás könnyű, akkor a magyar melléknév, és a szlovákban a maďarský alak a megfelelője: Maďarský pravopis je ľahký. Sőt, a magyarban a nyelvek megnevezésére sincs külön képző, így pl. a magyar szó – akárcsak az angol Hungarian – azt is jelenti, hogy ‘magyar nyelv’, szemben a szlovákkal, ahol erre külön szóalak használatos, a maďarčina. A kettős szófajúság a magyar nyelv egyik tipológiai jellegzetessége, olyan jelenség, amely általában jellemző az agglutináló, azaz ragasztó nyelvekre, s így megvan többek között számos finnugor, türk, mongol és más nyelvben. Ellenben a flektáló, azaz hajlító nyelvekben a szófajok általában egyértelműen elkülönülnek egymástól. Ez jellemző számos indoeurópai nyelvre, köztük a szláv nyelvek többségére. Nem úgy az angolra, amely valóban keresztülment egy olyan folyamaton, melynek során alaktani rendszere leegyszerűsödött, ezt azonban „lepusztulás“-nak nevezni nemcsak tudománytalan, hanem egyenesen nevetséges. Nézzünk meg végül néhány magyar példát az elsőként említett nyelvi jellegzetességre, arra, hogy ugyanaz a képző többféle jelentésben és szófaji értékben is használatos lehet! Ilyen pl. a -t, illetve annak hosszú, két -tt-vel írandó változata. Ha azt mondom: ez a húsdarab fél órát sült, akkor a sül igéhez kapcsolódó -t a múlt idő jele. Ha viszont azt mondom: sült húst fogok ebédelni, a -t már nem jel, hanem képző, a befejezett melléknévi igenév képzője. Sőt, tulajdonképpen melléknévképzőnek is tekinthetjük, hiszen a sült szó a gyakori használat folytán melléknevesült nyelvünkben. Ha pedig azt mondom: hideg sült lesz vacsorára, akkor a sül szóhoz kapcsolódó -t immár főnévképző. Sem a magyar -t toldalék többértelműsége, sem az angol -ing végződés többféle lehetséges jelentése nem bizonyítja, hogy akár a magyar, akár az angol nyelv lepusztult vagy szegényes volna. Az viszont aligha kíván bizonyítást, hogy az olyan nyelvművelő, aki ilyen megállapításokra ragadtatja magát, jobban tenné, ha nyelvművelés helyett inkább valami mással foglalkozna.

Gramma Nyelvi Iroda www.gramma.sk