„Játszani kell, nem gyakorolni”

Az utóbbi három évben már másodszor látogatott el hozzánk a rockzene élő legendáihoz tartozó angol Uriah Heep zenekar. A csapat zenéjének fontosságát a rockzene fejlődése szempontjából a szakértők a Deep Purple-lel és Black Sabbattal említik egy szinten. Ezt a 34 éves folyamatos működés mellett 30 millió eladott lemezük és több mint háromezer koncertjük is igazolja.

Bernie Shaw, az együttes énekese a koncertet megelőző sajtótájékoztatónKiss Gábor felvételeLeghíresebb slágereik, mint az Easy Livin és a Lady in Black még ma is gyakran hallhatóak az egyes rádiócsatornákon. Három évvel ezelőtt már Pozsonyban adtak egy promóciós jellegű bemutatókoncertet, tegnap pedig aktuális Best of Tour 2004 turnéjuk keretében Kassán léptek fel. Bernie Shaw-val, a zenekar énekesével és Mick Box gitárossal a banda alapító tagjával beszélgettünk.

Több mint harminc év koncertezéssel a hátatok mögött, mi vonz még mindig a színpadra?

Bernie Shaw: Imádunk zenélni, még most is ugyanúgy örülünk egy koncertnek, mint mondjuk húsz évvel ezelőtt. Számunkra már ez a normális életmód.

Mick Box: Vannak zenekarok, amelyek inkább bezárkóznak egy stúdióba, és lemezeket írnak, kísérleteznek. Mi sosem voltunk ilyenek. Számunkra elsődleges a koncertezés. Imádunk utazni, új helyekre eljutni, megismerni az ottani kultúrát. De természetesen mi sem zárkózunk el a lemezkészítéstől. Csak a számok nem a stúdióban íródnak, hanem a szállodaszobákban két koncert között.

Hogyan tartjátok magatokat karban? Szoktatok még gyakorolni?

Mick Box: Á, dehogy. (nevet) Mi ahhoz már túl öregek vagyunk. Komolyabban gyakorolni, csak lemezkészítés előtt szoktunk, különben nem. Az az elméletünk, hogy inkább játszani kell, nem pedig gyakorolni. Tehát mi a színpadon edzünk. És mivel nem tervezünk új stílusirányzatba elmenni, nincs is rá szükségünk.

Hogyan látjátok a mai zenei világot? Gondolok itt a pénz hatalmára.

Mick Box: Szörnyű. Sajnos nagyon nehéz ellene tenni valamit. Az egész zeneipart pár multikiadó vezetője tartja hatalmában, az igazi zene pedig vissza van szorítva. Kialakítottak egy mű világot, ami olyan, mintha nem is erről a földről származna. Csak akkor van esélyed előretörni, ha épp beleillesz a kiadó koncepciójába. Ez rettenetes. Az embereknek nincs is esélyük, hogy megismerhessék a fiatal tehetségeket. Egyáltalán nem számít, mennyire vagy jó. Ha nincs szerencséd, el vagy veszve. Mi boldogok vagyunk, hogy olyan korban kezdtünk zenélni, amikor még érdemes volt csinálni, komolyan foglalkozni vele. Nem vagyok benne olyan biztos, hogy ha most kezdenénk, akkor is ilyen sikeresek lennénk.

Apropó siker. Sztároknak tartjátok magatokat?

Bernie Shaw: Á, dehogy. Ez csak a média által kitalált dolog. A legtöbb „sztár” nem is akar az lenni. Csak az újságírók kreálnak belőlük azokat. Én nem tartom magam sztárnak. Lehet, hogy ismertebb vagyok, mint egy átlagember, de ha mondjuk, Szlovákiában végigmennék az utcán, nem valószínű, hogy túl sokan felismernének.

Az elmúlt harmincnégy évben rengetegen megfordultak a zenekarban, tartjátok velük a kapcsolatot?

Mick Box: Próbáljuk. A legtöbbjüktől barátként váltunk el, és a szerzett sebek is begyógyultak az idő múlásával. Évente megrendezzük a szülinapi koncertünket, ahová természetesen mindig meghívunk egy-két volt tagot is. Akkor igazi örömzenélés folyik a színpadon.

Milyen lesz az új album?

Mick Box: Még nem tudjuk, valószínű maradunk a már jól bevált stílusnál. A tervek szerint jövőre fog elkészülni. Amit eddig megírtunk belőle, az optimizmusra ad okot. Remélem tetszeni fog a rajongóinknak is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?