Ismét Musical Napok

Komárom. A Theátrum Színházi Polgári Társulás november 2–3-án rendezi meg a II. Musical Napokat. A szakmai találkozóra azokat az érdeklődőket várják, akik zenés szín?művekben játszanak, ilyen irányú ambícióik vannak, és ebbéli képességeiket szeretnék továbbfejleszteni.

Komárom. A Theátrum Színházi Polgári Társulás november 2–3-án rendezi meg a II. Musical Napokat. A szakmai találkozóra azokat az érdeklődőket várják, akik zenés szín?művekben játszanak, ilyen irányú ambícióik vannak, és ebbéli képességeiket szeretnék továbbfejleszteni. Mindezt olyan neves szakemberek irányításával tehetik meg a két nap során, mint Dráfi Mátyás (beszédtechnika), Szabó Csilla, Kiss Péntek József (helyzetgyakorlatok), Andrássy Zsuzsanna (ének) és Čenky Nikolett (koreográfia). Kiss Péntek József, a rendezvény egyik főszervezője, elmondta: a Musical Napokat a színjátszó táborok mintájára találták ki, amelyeken a csoportoknak és az egyéni előadóknak meg akarják teremteni a szakmai továbbfejlődés feltételeit. „A távolabbról érkezők számára szállást és napi egyszeri étkezést biztosítunk. A foglalkozások pénteken 9 órakor kezdődnek a művelődési házban. Az egyéni előadókat szeretném megkérni, amennyiben lehetséges, műso?rukhoz hozzák el a zenei alapokat. Ha nincs rá módjuk, megpróbálunk mi zenét biztosítani, esetleg zongorakíséret formájában. A záró gála?műsorra szombat este héttől kerül sor, amelyen a rendezvénysorozat résztvevőin kívül fellép Szvrcsek Anita színművész is. Az érdeklődők még jelentkezhetnek a [email protected] e-mail cí?men vagy a következő postacímen: Kiss Péntek József, Mestské kultúrne stredisko, Hrad?ná 1, 945 01 Komárno. Összesen legfeljebb harminc jelentkezővel tudunk majd foglalkozni, ezért érdemes sietni a jelentkezéssel” – tájékoztatott Kiss Péntek. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?