Ismerkedés Indiával

Amikor Új-Delhi repülőterén egy kora tavaszi reggelen kiszállunk az Air India légitársaság hatalmas Boeing típusú gépéből, hamisítatlan indiai légkör fogad bennünket. Még mielőtt a reánk várakozó autóbuszba szállnánk egy rendkívül gyors és előzékeny útlevél-, vám- és egészségügyi vizsgálatnak vetjük alá magunkat. Ezután az utazási iroda alkalmazottja szinte meglepetésszerűen meghajolva mindenki előtt, egy-egy sárga virágfüzérrel ajándékoz meg, hogy aztán feldíszítve érkezzünk a fővárosba. Mivel kora reggel van, hacsak az autóbuszból is, nagy érdeklődéssel szemléljük nemcsak az ébredő várost, hanem lényegében az egész ébredő Indiát, mivel Új-Delhi tulajdonképpen a legjellegzetesebb indiai helység, melynek jelentősége politikai, társadalmi és kulturális szempontból szinte felbecsülhetetlen, jóllehet lakosainak számát tekintve Calcutta és Bombay után csupán az ország harmadik városa.

Az óváros szűk utcáin át haladva meglepetéssel tapasztaljuk, hogy az emberek tízezrei egyszerű gyékényágyakon, vagy csak földre terített lepedőkön, papírdarabokon a házak előtt töltik az éjszakát. Ennek kettős magyarázata van: egyrészt sok-sok vidéki lakás nélkül dolgozik a fővárosban, másrészt a családok jó része éjszakára a szabadba költözik, mivel légkondicionáló berendezés hiányában nem bírják a lakásbeli meleg, fülledt levegőt. Ugyanakkor a kutak körül már a kora reggeli órákban asszonyok s elvétve gyerekek csoportosulnak, fejükön óriási korsókkal vagy hatalmas cserépedényekkel. Sajnos, már itt alkalmunk adódik megismerkedni az alsóbb népcsoportba tartozó asszonyok, gyermekek szomorú sorsával. Még mielőtt hozzálátnának otthon reggeli teendőik elvégzéséhez, előbb bizony nem kis fizikai megterhelés árán be kell szerezniük a család napi vízszükségletét. Egyébként úgyszólván minden indiai városban találkozunk ezzel a megrendítő képpel. Mások, főként a hajléktalanok – mivel ilyenek is szép számmal akadnak –, éppen reggeli mosakodásukat végzik a kutak közelében, miközben feltűnnek a négykerekű mozgó büfék, melyeket a tulajdonosok maguk húznak, s az utca szeme láttára megkezdik a sütést-főzést, mire hirtelen ott teremnek a munkába sietők, hogy ugyancsak az utca szeme láttára fogyasszák el reggelijüket.

Lassan szállodánkba érünk, ahol a legnagyobb csend, rend és tisztaság fogad. Természetesen csomagjainkhoz hozzá sem nyúlhatunk, azokat ugyanis a szálloda személyzete viszi a szobánkba, mivel Indiában elképzelhetetlen, hogy a külföldi vendég bárhol és bármikor maga cipelje csomagjait. Ha erről netalán mégis megfeledkezne, nevetségessé, de legalábbis érthetetlenné válna a hazaiak szemében. Egyébként a szálloda bejáratánál egyenruhás alkalmazott nyit ajtót minden alkalommal, és soha nem feledkezik meg a barátságos köszönésről „How are you, sir?” (Hogy van, uram?), amit, bár számunkra szokatlan, mégis jóleső érzéssel könyvelünk el.

Rövid pihenés után városnézésre indulunk, aminek keretében nem kevesebb mint tíz Delhinek, illetve romokban is impozáns maradványainak lehetünk tanúi. Az egyik ilyen történelmi városrészben mindnyájunkat lenyűgöz a XII. századból való, mintegy 72 méter magas Kutab-Minar torony a hindu és mohamedán művészet stílusjegyeivel, amely, bár körülötte a régi városrész romba dőlt, ma is diadalmasan áll. Igaz, dicsőségét meg kell osztania egy hat és fél méter magas, a Sors keze elnevezésű vasoszloppal, amelybe három nyelven van belevésve másfél évezred történelme, mivel állítólag a IV. századból való. Építészeti szempontból azonban legértékesebb a nyolcadik Delhi, az egykori nagymogul uralkodónak, Jehan Shahnak a székhelye, a mintegy 60 hektáron elterülő, 16 méter magas fallal körülvett Red Fort, a Vörös erődítmény, ahol a paloták, díszkertek, mecsetek egész sora ejt bámulatba mindnyájunkat. Az erődítmény belső udvarában büszkélkedik a márványból felépített és féldrágakövekkel díszített Diván chás (Trónterem), ahol egykor a színtiszta aranyból készült, valamint rubin, smaragd és zafír kövekkel díszített világhírű Pávatrón állt, amelyet sajnos 1739-ben az afgán sah Perzsiába elrabolt.

A jelenkori India jelképe és egyben közigazgatási központja azonban a kilencedik Delhi, melynek központjában emelkedik az elnöki palota, a miniszterelnökség és a kormányhivatalok, valamint a parlament épülete. Itt fut össze ugyanis minden szála annak a hatalmas államapparátusnak, amely ezt az óriási, 3 268 090 négyzetkilométer területet, s csaknem 1 milliárd lakost számláló, évente mintegy tízmillió fővel gyarapodó köztársaságot mozgatja. Ugyanakkor épül a tizedik, a legújabb Delhi, mely a modern építészet jelentős alkotása.