Irányított gesztusok

Dunaszerdahely. Tóth Bálinttal a dunaszerdahelyi 17. Nemzetközi Művésztelepet lezáró kiállítás megnyitóján találkoztunk. Egerben az Eszterházy Károly Egyetemre jár, a vizuális művészeti tanszéken tanul, festő és rajztanár szakon. Kopasz Tamás a mestere. Absztrakt képeket fest: a Vermes-villá-ban is absztrakt festményeket láthat tőle a közönség.

Miért az absztrakt?

Mert abban hiszek. Szeretek más képeket is, de ez az a festői nyelvi forma, amely a legjobban beszél nekem. Velem ezek a képek kommunikálnak. Nem mindegyik, de többnyire ezek. Nagyjából másfél éve kezdtem a színes rajz- és akttanulmányok után áttérni az informel absztrakt stílusra. Akrilfestékkel meg olajjal dolgozom, és akrilspray-t szoktam használni nagy mennyiségben. A dunaszerdahelyi képeim akvarellel és akrillal készültek.

Milyen az alkotói módszered?

Többnyire a véletlen szabja meg, mi lesz a képből. A vászonra felhordok rengeteg színt. Itt, a dunaszerdahelyi művésztelepen próbáltam ügyelni arra, hogy visszafogottan kékkel, szürkével és feketével dolgozzak. S miután a sok véletlenből kiad valamit a látvány, vagy valami megmozdul a képen, amit megérzek, s amin el tudok indulni, akkor azt egy-két gesztussal alátámasztom, és el is engedem. Van, hogy öt perc alatt befejezek valamilyen munkát, de a dunaszerdahelyi munkáimat egy-két óra alatt festettem. Változó, mikor mennyit szenvedek vele. Mert van úgy, hogy egyszerűen nincs rajta olyasmi, amin el tudnék indulni. Akkor addig kell gyűrni, amíg ki nem bukkan, elő nem jön az, amin dolgozni tudok.

Hogy képzeljem? Van egy üres vászon, van egy ötleted, fogod az ecsetet…

… nincs ötlet. Abszolút nincs ötlet.

Mi vezeti a kezedet?

A véletlen. Szándékosan figyelek arra, hogy semmiféle figuralitás vagy bármi kézzel fogható realitás ne jelenjen meg a látványban. Ha megjelenik, egyből el is tüntetem. Nálam az alkotás úgy működik, hogy nincs koncepció. Kialakul magától, irányítom bizonyos gesztusokkal, majd lezárom. Annyi tapasztalatom van, hogy miként tudom elérni, hogy a képet egy ponton, amikor már megvan benne a misztikum, be lehet fejezni.

Mire kell figyelni az absztrakt kép nézésekor?

A látványra. Ami hat vagy nem hat. Ad egy érzést. A képnek hangulata van, amit lezárok, és ezzel a kép el van engedve. Én magam se nagyon tudom, mi történik, csak azt tudom, mikor van befejezve a kép. A kész kép éli a saját életét, és az a dolga, hogy megszólítsa a nézőt. Nem olyan módon, ahogy egy elbeszélő történetet ábrázoló alkotás teszi, hanem hogy a szemlélő megáll a látvány előtt, és érez valamit. Hogy tetszik vagy nem tetszik. Az absztrakt képnél a nézőn múlik, mit kap a látványtól. A koncepcionális műalkotás például másképp működik. A dunaszerdahelyi kiállításon Egervári Júliának vannak ilyen munkái. Ő el tudja magyarázni, mit miért csinál, és az le is jön a képeiről. Nálam ilyen nincs. Nálam a véletlen dönt, és a hiba is a kép része.

Lehet ezt tanulni? Tanulod, tehát valószínűleg igen.

A képépítést igen. A minőségi határvonalat a többéves munka és a tapasztalat húzza meg. Azt a határt, amelyen túllépve érezzük, hogy ez egy gagyi absztrakt, ez mintha kamu lenne, vagy csak olyan, mintha absztrakt lenne. Az iskola erre való. Nagyon jól éreztette velem, mi az, ami blöff, és mi az, ami valós absztrakt kép, illetve absztrakt képépítés.

Nézőként mi érdekel?

Legutóbbi nagyon nyomatékos élményem az a színimpresszió és hangulat volt, amelyet másik tanárom, Mátrai Erik térinstallációja árasztott. A budapesti acb Galériában mutatta be színekkel dolgozó vizuális projektjét. Fehér falra a vele szemben lévő fal sárga színét vetítette át megvilágítással. A fehér sárgára színeződött egy másik felület levetülésével. Minden színnek megvan a maga párja, s ha azt kellőképpen rakosgatja az ember, akkor ott megjelenik valami. Ezt a valamit Váli Dezső festőművész úgy határozta meg, hogy megmutatja egy villanásnyira Isten köpenye szegélyét.

Figurális alkotásban nem gondolkozol?

Nem igazán. Sokan szoktak asszociálni, hogy formákat látnak. Nem, nálam nincsenek formák, én gesztusokkal dolgozom. És ezeket próbálom úgy egymás mellé, illetve egymáshoz vagy egymásra illesztgetni, hogy egyszer csak ott terem előttem a kép. Sorozatokban dolgozom többnyire, nem nagyon festek egy képet, és nem szoktam címet adni. A cím veszélyes dolog az absztraktnál, félreviheti a nézőt.

Mennyire vonz az installációs művészet?

Tetszik, nem teszik, megszólít, nem szólít meg alapon viszonyulok hozzá. Nem csináltam még installációt, és nem is nagyon szoktam bennük elmerülni. Ez előtt a műfaj előtt befogadóként állok. Ha működik, azt megérzem. És akkor jó. Igazából ez a célja.

Tanulmányaid befejezése után merre tovább?

Az ecsetet nem fogom lerakni soha. A rajztanári állással gyűjtök vászonra és festékre, hogy alkotni tudjak. Vannak terveim, hogy pályázzak ösztöndíjakra, kiállítóterekre, ha összejön egy erős anyag. De jelenleg még egyetemista vagyok. Most még keresem a saját nyelvemet. Amint kiforr, és lesz egy bemutatható anyagom, ostromolni fogom a galériákat. Nem magamnak akarok festeni, a szobába, hanem hogy közönség elé tárjam a munkáimat.

A Kortárs Magyar Galéria gyűjteményében mostantól vannak alkotásaid. Ez milyen érzés?

Az első gyűjtemény, ahova felkértek, hogy adjak munkát. Az iskolai táborokon kívül ez az első művésztelep, amelyen rész vettem, nagy művészekkel együtt. Nekem az eső lépcsőfok. Gyakorlatilag pályakezdés.