Hamarosan elindulhat a Márai-program is

Budapest. – A határon átívelő nemzeti egyesítési folyamat és összefogás európai gyakorlat – hívta fel a figyelmet Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) fórumán szombaton Budapesten.

Budapest. – A határon átívelő nemzeti egyesítési folyamat és összefogás európai gyakorlat – hívta fel a figyelmet Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) fórumán szombaton Budapesten.

Az 1999-ben alakult, a határon túli és az anyaországi fiatalok közösségeit tömörítő szervezet 7. ülésének megnyitóján Deutsch Tamás arról beszélt, hogy Magyarország európai uniós csatlakozása során 10 milliós lélekszámú országból 15 milliós nemzetté kell, hogy váljon.

A miniszter úgy látja, hogy a MIK létrehozásával és a magyar közösségek között kialakult együttműködéssel nyolc évtized adósságát sikerült törlesztenie Magyarországnak a határon túli magyarok felé.

Az eddigi jelentősebb eredmények között említette azt, hogy az Ifjúsági és Sportminisztérium pályázati formában, illetve ettől az évtől kezdve már normatív támogatás formájában is segítheti a határon túli magyar közösségek működését, programjait. Közölte: a pályázatokra ebben az évben 50 millió forintot biztosított a tárca. Ugyancsak jelentős előrelépésnek nevezte, hogy sikerült kialakítani a határon túli magyar fiatalok információs szolgáltató iroda hálózatát.

Deutsch Tamás szerint rövidesen elindulhat a Márai-program is, amelynek célja, hogy a határon túli felsőoktatási intézményekben tanuló diákok magyar közigazgatási intézményekben, illetve magyarországi vállalatoknál szerezhessenek szakmai gyakorlatot

A MIK ülésén került ismertetésre a Mozaik 2001 címmel indított kutatás, amelyet az ifjúsági tárca és a Miniszterelnöki Hivatal megbízásából a Nemzeti Ifjúságkutató Intézet végzett el a múlt év őszén Felvidék, Kárpátalja, Belső-Erdély, Székelyföld és a Vajdaság 18-29 év közötti fiataljai között.

Bauer Béla, az intézet vezetőjének ismertetése szerint a határon túli fiatalok egyik legnagyobb problémája közé tartozik a munkanélküliség, valamint a pénztelenség.

Hozzátette, hogy a határon túli magyar fiatalok kultúrafogyasztásában is érezhető már a Magyarországon korábban megfigyelt amerikanizálódás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?