Egy szétdúlt közösség emlékezete

Lacza Tihamér, a bemutató házigazdája és Kornfeld TiborSomogyi Tibor felvételeIgaz, az ilyen írót lámpással kell keresni, pláne ha nem is író az illető, és célja nem a Parnasszus meghódítása és a magamutogatás, hanem csak annyi, hogy emlékeit egy kis közösség megmaradt tagjaival, ismerősökkel, rokonokkal, túlélőkkel ossza meg. Vagyis nem akar bizniszt és karriert csinálni, „csak” emlékezni. Önzetlenség? Szerénység? Miféle tapintat munkálhat az ilyen szerzőben? Talán olyasvalami, mint amit az édesanyja iránt érez az ember: nem kürtöli világgá a szeretetét. Néhai Kornfeld Ferenc ugyanis szeretett szülővárosáról, Dunaszerdahelyről vall a nemrég megjelent szerény kis kötetben, amely Az én városom, Dunaszerdahely címet viseli. Arról a városról, amelyet haláláig az otthonának tartott. Pedig a mostoha sors és a könyörtelen történelem mindent megtett azért, hogy rengeteg társához hasonlóan a háború után ő is elhagyja a bölcsőt, és máshol keressen boldogulást. Kornfeld Ferenc (a fentiek alapján világossá válik) annak a zsidó közösségnek volt a tagja, amely a háború előtt nagy számban élt Dunaszerdahelyen.

Talán kevesen tudják, hogy a huszadik század első felében Szerdahelyen több zsidó élt, mint keresztény, és nem véletlenül nevezték a várost kis Palesztínának (innen a kötet alcíme: „Kis Jeruzsálem”). Kornfeld Ferenc szabó dinasztiából származott, apja, Kornfeld Ármin az egyetlen akkori áruház tulajdonosa, a városnak nyolc éven keresztül alpolgármestere. A fiatalember három nyelvet sajátított el, majd 1941-ben Budapestre ment dolgozni. Később visszatért, majd Érsekújvár következett, de ismét és mindig hazajött, mint a költő fel-feldobott köve. Túlélte Buchenwald, Schlieben, Flossberg, végül Mauthausen poklát, ahonnan 1945 májusában negyvenöt kilós csontvázként jött – ismét haza, Dunaszerdahelyre. „Annak ellenére, hogy oly sok üldöztetés és betegség érte, az emlékezetébe vésve mélyen megmaradtak azok a történetek, amelyekkel a könyv lapjain találkozhat az olvasó” – áll a kötet bevezetőjében – utalva arra a ragaszkodásra is, amely a zsidó hitközség egykori tiszteletbeli elnökét a városhoz fűzte.

Kornfeld Ferenc még megérte a könyv megjelenését, de már nem érte meg a bemutatót, mert e nyáron elköltözött az élők sorából. A dunaszerdahelyi esti beszélgetésen így fia, Kornfeld Tibor helyettesítette. Egyébként nem érdemtelenül, hiszen az ő ösztökélésére gyűjtötte csokorba édesapja a kis történeteket, s ugyancsak ő öntötte végleges formába a könyvet. Kornfeld Tibortól egyébként sok érdekességet tudhattak meg a jelenlevők. Például azt, hogy a szerdahelyi zsidó temetőben 2500 sírkő van ma is, amelyet gondos munkával leltárba vettek, és CD-re égettek. Azt, hogy 1944-ben közel 3000 zsidót deportáltak innen, akik közül talán 5-600-an tértek vissza. Nagy részük szétszéledt a nagyvilágban. S végül azt, hogy ma alig 60 zsidó él a Csallóköz szívében fekvő városban, ahol egykor két ortodox hitközség volt, s ahol a híres rabbi, Yehuda Aszád (aki Aszódról származott, s akinek ma tér viseli a nevét a városban) a háború előtt 250 gyereket (akik Kárpátaljától Németországig bezárólag jöttek) tanított a hitre.

A könyvben olvasható keserédes történetek és portrék különös miliőt tárnak elénk. Megjelenik benne Kohn Dávid alias Csujzi, a szódás, Quitt Benő, a cukorkaárus, Schlemmer Gyula, a rádiószerelő, Munk bácsi, a konflisos és sok más jellegzetes figura. Egyházi, világi ünnepekről és hétköznapokról esik szó benne, szokásokról és emberi magatartásokról, halálról és születésről, egyletekről és sportklubokról, mindarról, ami az akkori élet szegmenseit alkotta.

A politika szerencsére távol tartotta magát a bemutatótól, így szinte családias összejövetel kerekedett belőle. Csupán a tudósító érzi magát kissé zavarban, hogy kinek és hogyan tudná ajánlani ezt a könyvet, ha nem lehet hozzájutni? Talán mégis hasznosabb lett volna kiadót találni hozzá, hiszen ez a tragikus közösségi mementó méltán számítana a nagyközönség érdeklődésére is, hasonlóan Engel Alfrédnak A dunaszerdahelyi zsidó hitközség emlékkönyve című kötetéhez, amely a Kalligram kiadó Csallóközi Kiskönyvtár sorozatában jelent meg tizenkét éve. Dunaszerdahely történelmének ezt a korszakát ugyanis nem valószínű, hogy maradéktalanul ismeri a felvidéki magyarság.