Az önbecsülés, az őszinteség a legfontosabb

Csernus Imre: „Ne gondolja a drogos, hogy körülötte forog a világ”Somogyi Tibor felvételeHolott a községben közismert annak a valaha kiváló tanulónak az esete, aki a kábítószer miatt hagyta abba tanulmányait, költözött el hazulról, s olykor furcsa társasággal jelenik meg a faluban.

Dr. Csernus Imre tizenkét éve a szakma fenegyereke, eddig legalább ezer kábítószer-élvező figyelmét hívta fel arra, hogy mivé válik, ha továbbra is hazudni fog magának és környezetének. A „csontig” őszinteség híve, a legfőbb gondot abban látja – mondta bevezető gyanánt –, hogy az emberek manapság túl hamar feladják önmagukat, s egyben álmaikat is. Aki kellő intellektussal rendelkezik, az ráadásul próbálja megindokolni viselkedését, tehát elkezdi önprostituálni magát. S ezzel eleve kizárja a sikerélmény lehetőségét. Ami persze nemcsak a szenvedélybetegekre értendő – hangsúlyozta. – Ha mondjuk egy lerobbant nő jön a rendelőmbe, mindenkit okol kudarcaiért, csak éppen saját magát nem, akkor keményen neki szegezem a kérdést: miért csodálkozik, hogy rosszak a párkapcsolatai, amikor magának pont ilyen nulla pasi jár. Ha feladta az álmait, úgy kell neki, nem gondolja? – szegezte most meg nekem a kérdést. És mert bizonytalannak találta bólintásomat, kissé begerjedt. – Tessék elfogadni: nincs félig-meddig helyzet, mint ahogy nem lehet valaki csak kicsikét terhes. Aki gyermekkorában tűzoltó akart lenni, ám felnőttként, akár kiegyensúlyozott családban is, de fodrász lesz, önmegvalósítása valójában nulla. Hiába jó a párkapcsolata, megbecsülik a gyerekei, ha nem érte el azt, amit valaha akart – magyarázta. Amikor azzal érveltem, olykor valamennyien álmaink feladására kényszerülünk, Csernus doktor úgy vélte, épp ez az oka, hogy egyre több az elfojtott indulatú, kétségbeesett, ajzószerhez nyúló ember. Aki leginkább önmaga elől menekül, s akinek végső soron idegenhez kell fordulnia segítségért, hiszen hozzátartozója erre nem képes. Ez hatványozottan vonatkozik a drogos gyerekek szüleire – mondta, majd arra figyelmezte-tett –, a sok megpróbáltatásnak csak úgy vethetnek véget, ha bezárják gyermekük előtt a kiskapukat. Tehát csak olyan utasításokat adnak, olyat mondanak, amit képesek betartani. Mert ha a szülő indulatból, feszültséggel mondja: a k....anyád, dögölnél már meg, ám néhány napos mosolyszünet után normális hangnemet használ és ráadásul bűntudatot érez, gyermeke pontosan megérzi, mikor, mivel, hogyan manipuláljon vele. Oda a tekintélye. Ha viszont kimondja: vagy elmész a drogelvonóba, kapsz rá három hetet, vagy ott az utca, ám ha nem történik semmi, valóban kizárja a lakásból, a narkós rádöbben, anyjával-apjával nem packázhat többé. A szenvedélybeteg ugyanis ki nem állhatja a tilalomfákat, nagyon nem tetszik neki, ha családtagja tudtára adja: csak akkor tartózkodhatsz a lakásban, ha én is otthon vagyok, esetleg: nem főzök, nem mosok rád. A szülőknek azt szoktam mondani: nem baj, ha kis dolgokat tartatnak be, csak állják a szavukat. Ne gondolja a drogos, hogy körülötte forog a világ.

Érdeklődésünkre, hogy mennyit szokott foglalkozni egy-egy beteggel, gondolkodás nélkül két hónapot mond. – Az akut esetekkel foglalkozom, a durva személyiségtüskéket aránylag gyorsan le tudom nyírni, igaz, ha kell, erőszakosan is. Ez idő alatt kiderül, képes-e talpra állni és újra szocializálódni a fiatal. Ha igen, tovább adom, rábízom az utókezelési csoportra.

Nyíltan bevallja, érzelmi kötődések nélkül kezeli a betegeket, hiszen ha nem tartja meg a távolságot, nem marad objektív, és akkor segíteni sem képes. És mert tudatában van annak, hogy mindenkinél mindent megtett, nem éli meg kudarcként azt sem, ha páciense esetleg a halálba menekül. Orvosként tiszteli a betegét, de nem éli az ő életét. Lelkiismerete tiszta, álma nyugodt.

Elég nyersen beszél az őszinteség szükségéről, közben a szemembe néz és azt kifogásolja, hogy elbizonytalanodtam. Nem értek vele egyet, „magyarázom a bizonyítványomat”, mire elneveti magát és nyugodt hangon közli: provokált. De csak azért, mert az újságírónak is vállalnia kell, hogy emberből van, érzései vannak, s nem él az oly divatos sumákolással. – Jegyezze le ezt is, az olvasó értékeli az őszinteséget. Nem élünk légüres térben, hibát követünk el, ha elhisszük, hogy előbbre megyünk, ha ebben a rohanó világban alakoskodunk. Mert nem. És nem csupán a szenvedélybetegek, általában mindenki – elnyomva az őszinte érzéseket – úgy hiszi, a kényelmesebb utat választotta, holott a látszat csal. A meneküléshez, önmarcangoláshoz, esetleg a démonoktól való szabaduláshoz rengeteg energia kell.

Önnek nincsenek démonjai? – kérdeztem búcsúzás közben. Csernus Imre válasza nem meglepő: – Vannak, de békében vagyok velük.

Legális drogok: alkohol, nikotin, depresszáns orvosságok, oldószerek

Illegális drogok: ópiátok (ópium, heroin, kodein-származékok), cannabis (marihuána, hasis), hallucinogén szerek (LSD), amfetamin (szintetikus drog), extasy és rokon vegyületek (szintetikus drogok), kokain és crack (kivonat a koka cserje leveléből)

Riasztó tünetek

Sápadt, elszíneződött arc, mély szemgödrökkel. A tekintet megváltozik, a pupillák az átlagosnál vagy tágabbak, vagy szűkebbek.

Imbolygó járás, alkoholszag nélküli bódultság.

Folyamatos testsúlycsökkenés, majd erőteljes fogyás.

Feltűnő közömbösség azon személyekkel, dolgokkal szemben, amelyek addig az érdekélődés középpontjában álltak.

A reménytelenség, pesszimizmus érzése idegességbe, nyugtalanságba csap át.

Felfokozott idegállapot. A szenvedélybeteg néha elfelejti a legalapvetőbb dolgokat, beszéde akadozó, összefüggéstelen. Teljesítőképessége megváltozik, koncentrálóképessége csökken. Zárkózott, depressziós, titkolózik.