Álmok, emlékek, merülések

Időről időre betekintünk hazai kiadóink műhelyébe, hogy megtudjuk, milyen könyvújdonságokkal jelentkeztek az utóbbi időben, s erről a legilletékesebbeket, az olvasókat is tájékoztassuk. Ezúttal a Madách-Posonium Könyvkiadónál jártunk.

A kiadó közelmúltban megjelent könyveit szakavatott gondozójuk, Tőzsér Árpád ajánlja olvasóink figyelmébe.

Aich Péter: A harmadik

„A költőből lett prózaírónak – tudni illik ugyanis a szerzőről, hogy az egykori Egyszemű éjszaka című versantológiában jelent meg tehetséges költőként – immár sokadik elbeszéléskötete A harmadik. És költői pályakezdésének megfelelően elsősorban a líraiság jellemzi. Ha elődöket szeretnék emlegetni, akkor talán a múlt századforduló szecessziójának kimagasló alakjait, Cholnoky Viktort, Lovik Károlyt, vagy a későbbi időszakból Krúdy Gyulát említhetném. Egyfajta emlékező próza Aich Péteré, az emlékezés technikája és a mnemotechnika is nagyon elevenen foglalkoztatja a szerzőt. S akárcsak Krúdynál, a racionalizmus és az irracionalizmus, az álom és a valóság egymásba csúsztatása jellemző leginkább a kötet elbeszéléseire.”

Duba Gyula: Gondok emléke, emlékek gondja

„József Attila-díjas írónk szintén irodalmi tanulmányokat, kritikákat, esszéket ad közre, elsősorban a szlovákiai magyar irodalom történetéből. Duba Gyula enciklopédikus tudású írónak bizonyult némileg szociografikus ízű regényei révén, melyek a Garam mente és elsősorban szülőfaluja, Hontfüzesgyarmat parasztságát elevenítik meg az irodalomban. Új tanulmánykötetében pedig a »szlovákiai magyar irodalom« egyfajta mindeneseként, enciklopédistájaként mutatkozik meg. Ezt a kifejezést azért használom mindig idézőjelben, mert ha azt mondjuk, hogy »szlovákiai magyar irodalom«, akkor intézményekre gondolunk és egy csoport íróra, nem pedig valamiféle irodalmi minőségre. Ezekről a szlovákiai magyar írókról és intézményeinkről írt meg nagyon sok érdekes dolgot Duba Gyula.”

Gágyor József:

Mátyusföldi rózsák és bogáncsok

„Gágyor József több kötetesre tervezett, terjedelmes néprajzi kiadványa közmondásokat, szólásokat, állandósult szókapcsolatokat tartalmaz, amelyeket a mátyusföldi Tallós községben gyűjtött össze. Akárcsak a szerző korábban megjelent, nagy olvasói érdeklődést kiváltó Tallósi szótára, amely szintén kétkötetes, és ugyancsak szólásokat tartalmazott, ez is lexikonszerű. S ha annak idején a Tallósi szótárról azt mondtuk, hogy afféle nyelvi enciklopédiája a községnek, a Mátyusföldi rózsák és bogáncsokat afféle néprajzi, etnográfiai enciklopédiájának nevezhetjük. Egy településnek, közösségnek szinte minden ismertetőjegye, életének minden vonatkozása, dimenziója benne van a különböző szólások, közmondások, állandósult szókapcsolatok révén.”

Koncsol László: Csallóközi merülések

„A kötet válogatás a hetvenéves szerző Csallóközről szóló tanulmányaiból. Elsősorban a Kalligram Könyvkiadó Csallóközi Kiskönyvtár című sorozatában napvilágot látott monográfiák anyagából válogattunk. Míg azonban ebben a sorozatban számos szerző műve, sőt levéltári anyagok is megjelentek, addig a mi gyűjteményünkben kizárólag Koncsol Lászlótól származó szövegek, elsősorban a Csallóköz múltjáról szóló tanulmányok szerepelnek. A Csallóközi Kiskönyvtár már több mint negyvenkötetes, ebből az elképesztően nagy anyagból természetesen mi patikamérlegen mérve válogattunk össze egy kötetet, a legjobbakból a legjobbakat.” (me)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?