A társaság befolyása

Tanítómesterünk és bölcs oktatónk a példa. Ez gyakorolja reánk a legnagyobb hatást. Amily mintát látunk magunk előtt, olyanná is fejlődünk. A jót így sajátítjuk el, de a bűn és a gonoszság is a rossz példákból táplálkozik. Ifjú korunk legelső nevelője természetesen az otthon, amelynek hatása, miként már fejtegettük, óriási.

Következik az iskola, ahol a kapott alapon tovább fejlesztik érzéseinket. Ám akkor már előáll maga az élet is mint a legnagyobb idomító. A gyermek nem marad többé a szülei ház hatása alatt, hanem úgyszólván a nagy világ veszi pártfogásába, és ettől kezdve aztán egész élete végéig idegenek közt forgolódik, jó és rossz társaságok befolyása alá kerül. Barátai lesznek, akik lelkére hatást gyakorolnak. Tehát az volna az egyetlen jó tanács, hogy törekedjék az ifjú jól megválasztani barátait. Jót, szépet, nemeset tanulhatunk attól, aki maga is nemes gondolkozású. Ha felismerted, ha feltaláltad valakiben ezt a tulajdonságot, ragaszkodjál hozzá, keresd barátságát, mert szép erényei reád is átplántálódnak. De az a baj, hogy a tapasztalatlan ifjú nemigen tudja felismerni ezt a nemes tulajdonságot. Mert az igazi, derék ember nemigen közlékeny, nem árulgatja rokonszenvét. A tolakodást megveti, a szívességet el nem fogadja. Valóságos bástyákkal veszi magát körül, hogy a haszontalan emberek hozzá ne férkőzhessenek.

A léha ember éppen ellenkezője ennek, őt tehát könnyű felismerni, mert tolakodik, hízeleg, kínálja magát, hazudik, alattomoskodik, csakhogy kedvedben járjon. Mézesmázos szavakkal behálóz, kölcsönkéri pénzedet, utánad árulkodik. Ha ilyen alakokkal találkozol, kerüld őket, ne érintkezz velök.

A jó szív sokat ér. Ezzel lehet rokon lelkeket hódítani, mert nem elég a jó barátok nemes, jó tulajdonságait mintaképül venni, a barátságot viszonozni is kell. Ha nem adhatod cserébe mindama szép, nemes tulajdonságot, melyekkel barátod bír, add szívedet. Légy hozzá jó, légy tiszta érzésű, ez az igazi barátság legelső, legfontosabb alapfeltétele.

Az ifjúi vérmérséklet csak a példák után indul, azok iránt lelkesedik. A fogékony kebelre elég egy csodált, tisztelt férfiúnak látása, hogy követőjévé váljék. Olykor csak olvasnunk kell a jelesek műveit, hogy fellelkesüljünk, hogy mintaképül vegyük őket. Az ember társas életre van teremtve. Mindnyájan nevelői vagyunk egymásnak, azért mindenkinek nemesen, példaadólag kellene élni, hogy a gyengék folyton tanulhassanak. A jó, nemes tettek, melyek az ifjúságot szintén jóra, nemesre serkenthetik, nem múlnak el, élnek azok a síron túl, és teljesítik nemesítő, javító hivatásukat. Azért mondjuk halhatatlanoknak az ünnepelt nagyságokat. Tetteik megmaradnak közöttünk s lelkesítenek, buzdítanak bennünket az életküzdelmekre.

A nagyokkal, a jelesekkel a legegyszerűbb ember is társaloghat. Olvashatja műveiket, lelkesülhet tetteiken és erőt meríthet életükből. Óriási kincs az emberiségre a könyvnyomtatás, mely odaviszi, odahelyezi a világ összes jeleseit és nagy embereit a szobádba elibed, körülted, melléd. Ha a hazád nagy elméit ismered, ne vonakodjál az idegen szellemektől sem. A nagyok és dicsők lelke az emberiségnek világítanak. Kétezer évvel ezelőtt éltek a görögök és rómaiak, s oly nagyszerű szellemi műveket hoztak létre, hogy azokat még most is szemlélhetjük, azokból tanulhatunk, társaságukban nemesbülhetünk. A világ sokat köszönhet azoknak a derék vén görög bölcselőknek és szürke poétáknak, mert művekből ma is lelki épülést, értelmet, okosságot meríthetünk.

Minthogy módjában áll mindenkinek a legjobb társaságot összegyűjteni a maga saját szerény hajlékában: hát nem hiba, nem könnyelműség az, ha mégsem teszik? Hány ember házában nincs jelen semmiféle nagy ember, semmiféle oktató, tanító nagy szellem. Csak maga van ő ott, az együgyű, a tehetetlen. A hasznos könyvek arról tanúskodnak, hogy te is művelt vagy, hogy vágyakozol a jókhoz, a nemesekhez, lehetőleg mindenben hasonlóvá lenni.

Sokszor csodálkozunk egyes embereken, hogy milyen jól mulattatják a társaságot, mennyit tudnak, mennyi mindenhez képesek hozzászólni. Az ilyenek ünneplés tárgyai, szeretik, bálványozzák őket, mint valami nagy elmét, mint csodaembert. Pedig éppen olyanok ők is, mint a többiek valamennyien, semmi rendkívüliség nincs rajtuk. Hanem csak azt tették, hogy kora ifjúságukban reá szoktatták magukat a jegyzetek írására, napló vezetésére, s volt akaraterejük folyton, szakadatlanul végezni ezt a munkát, s most íme oly raktáruk van, amelyből minden perczben meríthetnek.

Mindenek felett való nagy hatása van az ifjú jellemének kifejlődésére a nőkkel való társalgás, mert hiszen földi életünk nemesebbik része a nők társaságában telik el. Úgy rendelte a jó Isten, hogy a férfinem sorsa a nőhöz legyen kapcsolva. Az is a véghetetlen jóságú Isten bölcs intézkedése, hogy az emberiség sorsát a nők irányítsák. Míg a szülei házban van a gyermek, addig az anya képezi az ő egyetlen társát, védő, oltalmazó barátját. Ez a hatás, ez a nevelő erő az egész életre szól, a sírig elkísér. Később az életben megint csak a nőkkel való társalgás fejleszti, szabályozza az ifjú ember jellemét, egyéni nemes tulajdonságainak kialakulását. És ez nagyon meglátszik a fiatal embereken. Mert az, akit sorsa vagy a körülmények oly helyzetbe hoznak, hogy nincs alkalma művelt, jólelkű nőkkel érintkeznie, rendszerint eldurvul, nehézkes, sőt modortalan lesz, minduntalan vét az udvariasság és jó ízlés szabálya ellen.

Azokat a bizonyos illemszabályokat, melyektől a fiatal emberek sorsa szokott függeni, leggyorsabban, legjobban a nők körében lehet eltanulni. Már emlegettük, hogy mik a társas érintkezés szabályai, itt csak a következőket soroljuk fel. Ezeket tartsd szem előtt, ha azt akarod, hogy szívesen társalogjanak veled a nők. Kerüld a nagyhangú, kiabáló társalgást. Némely ember olyan élénk beszélgetést folytat, hogy az ember mindég csak őt hallja, a levegő az ő hangjával van tele. Legyünk csöndesek, legyünk figyelmesek, inkább engedjünk másokat szóhoz jutni, magunk maradjunk meg jóakaró hallgatóságnak. Ne vágj bele a más beszédébe. Nincs annál nagyobb neveletlenség, mintha valaki bele-belekottyan társai beszédébe. Ideges, túl izgatott, beteg kedélyt árul el. Nyugalom és hidegvér! Bármi ostobaságot beszélnek is, várd végét, hallgass türelemmel.

Vedd elő azt a régi bölcsészeti jó paragrafust, mely arra oktat: „Nincs olyan rossz, amiből tanulni ne lehetne.” Ne pletykálj a távollevőkről. Ez is olyan törvény, amelyet jó volna minden szoba falára kifüggeszteni. Hejh, de sokan vétenek ellene. Jó érzésű ember undorodik tőle, és ha már fel nem akar lázadni az emberszólás ellen, hát inkább otthagyja a társaságot. Ne akarj okvetlenül feltűnni. Beteges korunk egyik jellemvonása: feltűnni minden áron; ostoba öltözékkel, ostoba beszéddel, az mindegy. Józan gondolkozású ember szánalommal nézi az ilyen erőlködőt. Ne hazudj! Persze, nem ez a hivatalos neve annak, amikor valaki elkezdi emlegetni nem létező tulajdonságait. Olykor a legvakmerőbben állít dolgokat, amelyekről mindenki tudja, hogy szemenszedett hazugságok.

Mindez a nőktől függ. Ha ők megtűrnek társaságukban lármásokat, fecsegőket, pletykázókat, hazudozókat, hát akkor az emberiség ilyenekből fog állani.

(Az élet könyve az ifjuság és a nép számára, 1912)