A magyar folklór alkot hidat Sydney és Pozsony között

A Kengugró tagjai főként a saját örömükre táncolnakAz együttes vezetője, Stopic Antal a csoportnak azon feléhez tartozik, amelynek vannak magyar gyökerei: „A szüleim és a nagyszüleim költöztek Ausztráliába, én már ott születtem. Édesanyám családja Sopronban élt, de inkább németek voltak, azaz burgenlandiak. Apám pedig szabadkai származású.” Nemzetiség – úgy igazán közép-európai módra. Anti táncol, de brácsán is játszik. Húsz éve annak, mesélte, hogy az ausztráliai magyar folkrajongók először jöttek Magyarországra táncot tanulni: „Ekkor jártunk először Kengugró néven Magyarországon. A név egy szójáték, a kenguru és az ugrós – ami ugye egy tánctípus – szavakból gyúrtuk össze.”

Richards Mark a csapat „másik térfelén” játszik, azaz nem magyar származású. „Nekem inkább ír és angol őseim vannak – mondja –, egyébként meg franciatanár vagyok.” Ez engem is meglep. Hogyan kerül valaki ilyen háttérrel a magyar népművészet közelébe?! „Huszonöt évvel ezelőtt végeztem el az egyetemet – magyarázza Mark. – Szerettem volna Franciaországban továbbtanulni, de nem volt elég pénzem. Az újságban olvastam egy hirdetést, hogy valaki zenészeket keres, valami érdekes zenét játszani. Felhívtam, egy magyar brácsás volt, és egy zenekart akart összehozni. Azóta prímás vagyok. Az elején tényleg furcsa volt nekem ez a zenede most már nagyon szeretem.” Corry Sally története sem kevésbé összetett. Ő is ír származású. „Londonban hallottam a Muzsikás együttest zenélni – meséli –, nagyon megtetszett a zenéjük, ezért eljöttem Magyarországra, gondoltam, itt könnyen megtanulom. De ez nem volt annyira egyszerű. Miután hazamentem Ausztráliába, zenészeket kerestem, tanulni akartam. 1993-ban találkoztam a Kengugró együttessel, azóta velük zenélek.” Eredetileg hegedűn szeretett volna játszani, de mivel a Kengugróban épp brácsásra volt szükség, elkezdett brácsázni. Amióta pedig bőgős nélkül maradt a zenekar, Antival felváltva bőgőzik és brácsázik.

Az Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes és a Kengugró között régóta tart a barátság. Sally 1996-ban találkozott Hégli Dusánnal, az együttes vezetőjével egy magyarországi táborban. Aztán a Kárpát-medencében tett „tanulmányútjai” során Pozsonyba is ellátogatott néhány alkalommal. „2000-ben mi is csináltunk egy tánctábort Ausztráliában, és Dusánt hívtuk meg tanítani. Aztán szerveztünk egy ausztráliai turnét az Ifjú Sziveknek. Akkor volt egy közös műsorunk is” – jegyzi meg Sally büszkén.

Anti elárulta, a csoporttagok együtt döntötték el, hogyan akarják ünnepelni a Kengugró huszadik születésnapját: „Mindenféle ötlet felmerült, de kitűztünk egy célt is, mégpedig hogy hazaviszünk valamilyen táncot. Jöhettünk volna csak bulizni, de azt könnyen el lehet felejteni. Mi meg akartunk tanulni egy új táncot, és mivel felföldi táncot még nem ismerünk ott, Ausztráliában, ezért választottuk a magyarbődi táncokat.” Magyarbőd kelet-szlovákiai község, a magyar-szlovák nyelvhatáron fekszik. Szép népviselete, táncai és zenéje mellett leginkább a többszólamú éneklés teszi különlegessé. De vajon mit tudnak Magyarbődről az ausztrálok?

„Keveset – vallja be Anti –, csak amit Dusán mesélt. De a csoportból már jártak is ott néhányan. Janie, akivel tanítok meg Sally és Tim, a cimbalmosunk.” Persze hogy Sally is ott van a felsoroltak között. Érdeklődése a magyar népzene iránt – nem félek kimondani – fanatizmus. De igaz ez a csoport többi tagjára is. Azt hiszem, másképp ezt nem is lehetne csinálni.

Sally elmesélte, hogy már több éve foglalkoznak a magyarbődi zenével: „Amikor elkezdett érdekelni bennünket ez az egész téma, otthon nekifogtunk tanulni. Aztán a cimbalmosunkkal elmentünk Magyarbődbe és Potta Gézához, meg Ádám Bélához, hogy közelről ismerkedhessünk meg ezzel a zenével.”

Mark ugyan még nem járt Magyarbődben, de mielőtt Pozsonyba jött, cédéről megtanulta játszani

a nótákat: „Most már csak javítgatjuk Gézával – ez nem jó, az nem jó. Koncz Gergő, az Ifjú Szivek prímása is sokat segít nekem.” Az Ifjú Szivek székházában több napon át tartó intenzív magyarbődi „kurzus” szereplője volt Potta Géza is, a Népművészet Mestere címmel kitüntetett abaújszinai prímás, aki szintén közeli barátja az Ifjú Sziveknek. Tényleg minden feltétel adott volt a tanuláshoz. A Kengugró nem győzött hálálkodni. „Imádom azt, amit a Szivek csinál. És most itt lenni és látni, hogyan dolgoznak, hihetetlenül nagy élmény” – taglalta Mark lelkesen. „Mert ők tényleg szívből tanítanak – szól közbe Sally. – Az egész csoport. Érezzük, hogy őszintén akarnak segíteni.”

Anti is örül, mert szerinte sokat tanult a csoport

az elmúlt napokban, és ezzel még nincs vége, hiszen december végén Dusán és párja, Lépes Anikó utazik Sydneybe, hogy folytassák a munkát. „Ez egy táncszeminárium lesz – modja Sally –, de nem csak nekünk. Jönnek a többi magyar tánccsoportból, Perth-ből, Melbourne-ből, Camberrából is. Leszünk vagy nyolcvanan.” Körülbelül ennyi embert mozgat meg minden ilyen rendezvény – ez az úgynevezett mag, és ez a szám egyáltalán nem lehangoló. Arról kérdezem Antit, mennyire van a Kengugrónak utánpótlása: „Az a helyzet, hogy nem nagyon vannak előadásaink. Inkább saját örömünkre csináljuk az egészet. Húszéves a csoport, és most is vagyunk négyen az eredeti felállásból, de ha valakinek megtetszik az, amit csinálunk, akkor befogadjuk.” ĺgy volt ez azzal a szerb lánnyal is, aki nemrég került a csoportba. Magyarul ugyan még nem beszél, de a táncot nagyon élvezi. Vajon mennyi esély lenne ugyanerre mondjuk Belgrádban?…

Pozsonyban ünnepelt tehát a Kengugró. Természetesen Sydneyben és Magyarországon is volt egy-egy összejövetel, ahová mindenkit meghívtak, akinek valamilyen módon köze volt a csoporthoz. A zenészek pedig ezt megelőzően még Erdélyt is bebarangolták.

Végre sikerült hárman együtt útra kelniük, tanulniuk, és nem külön-külön, ahogy eddig minden alkalommal. „Mérában találkoztunk egy zenésszel, aki egyszer nálam lakott Sydneyben. Szászcsáváson pedig ugyanazoknál az embereknél aludtam, mint 13 évvel ezelőtt. De a legjobb mégis Magyarpalatkán volt, mert az a kedvenc zeném” – osztotta meg velem élményeit búcsúzóul Mark.

Bejárták szinte az egész Kárpát-medencét. Nem először voltak itt és nem is utoljára, mert felismerték, hogy inspirációt meríteni a lehető legközvetlenebb forrásból érdemes. Tartalmasan és méltón ünnepelték meg a csoport huszadik születésnapját. Remélhetőleg még sokáig lesz a magyar folklór híd a Kengugró és az Ifjú Szivek, Sydney és Pozsony közt.