12 voltam 56-ban

A Magyar Televízió idén is kiemelt figyelmet szentel az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójának: mai programkínálatában az ünnepi megemlékezések közvetítésén túl több ’56-os témájú játék- és dokumentumfilm is szerepel.
Ma reggel a Kárpát Expressz (M1, M2 5.

A Magyar Televízió idén is kiemelt figyelmet szentel az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójának: mai programkínálatában az ünnepi megemlékezések közvetítésén túl több ’56-os témájú játék- és dokumentumfilm is szerepel.

Ma reggel a Kárpát Expressz (M1, M2 5.23) a forradalom határon túli eseményeivel foglalkozik. Az erdélyi, partiumi, délvidéki bejátszások az egykori egyetemisták, szimpatizánsok emlékeit idézik, kortársakét, akik drága árat fizettek nyílt kiállásukért. 10 órától mindkét csatorna élőben közvetíti a Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonását a Kossuth térről, illetve 19.30-tól neves művészek részvételével az ünnepséget az Ötvenhatosok teréről.

Az ünnepi műsorkínálatban láthatunk még 56-os témájú játékfilmeket, portrét, sőt táncfilmet is.

A fiatalabb korosztály érdeklődésére számíthat a ma az m1-en 9 órától látható Naplófilm (12 voltam 56-ban), amely egy budapesti kisfiú, Csics Gyula gyermekkori naplója alapján, animációs és dokumentumfilmes eszközökkel eleveníti meg a forradalom napjait.

Délután az m1-en láthatják a nézők a Magyarország 1956 – a BBC jelenti című dokumentumfilmet, amely a brit közszolgálati adó archív anyagai segítségével mesél a forradalomról. A hajdani tudósító fia, Mark Kidel személyesen is felkeresett egykori szemtanúkat, hogy a nézők is megismerjék élményeiket, gondolataikat.

Este, a Rózsadomb című magyar–német játékfilm (M1, 22.40) a Rákosi éra egy vezető politikusának hétköznapjaiba avatja be az érdeklődőket Andorai Péterrel, Marozsán Erikával, Lázár Katival, Szirtes Ágival és Bánsági Ildikóval a főbb szerepekben. (mtv)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?