Szöul/Phenjan. Az észak-koreai állambiztonsági tárca és az ország külügyminisztériuma szervezte meg Kim Dzsong Un diktátor féltestvérének, Kim Dzsong Namnak a meggyilko-lását.
Kim kivégzéseket rendelt el
Szöul/Phenjan. Az észak-koreai állambiztonsági tárca és az ország külügyminisztériuma szervezte meg Kim Dzsong Un diktátor féltestvérének, Kim Dzsong Namnak a meggyilko-lását. Kivégezték Észak-Kore-ában az állambiztonsági tárca legalább öt tisztségviselőjét.
A két észak-koreai minisztérium bűnrészességét, valamint az állambiztonsági tárca munkatársainak kivégzését dél-koreai parlamenti képviselők ismertették, akiket az ország hírszerzése tájékoztatott az ügyről. A Kim Dzsong Nam meggyilkolása ügyében gyanúsított 8 észak-koreai közül négy a phenjani állambiztonsági minisztérium tisztségviselője, kettő pedig a külügyé – tették hozzá. Dél-koreai és amerikai tisztségviselők már korábban állították, hogy Kim Dzsong Namot észak-koreai ügynökök gyilkolták meg február 13-án a Kuala Lumpur-i repülőtéren. A malajziai egészségügyi minisztérium bejelentette, további halottkémi vizsgálatok megerősítették azt a pénteki hírt, miszerint a vegyi fegyvernek minősített VX idegméreg okozhatta Nam halálát, a támadók az áldozat arcára kenték a mérget.
A dél-koreai parlamenti képviselők tegnap azt is elmondták, hogy a hírszerzés tájékoztatása szerint légvédelmi fegyverrel kivégezték Észak-Koreában az állambiztonsági minisztérium legalább öt tisztségviselőjét. A phenjani vezetés ezenkívül házi őrizetbe helyezte Kim Von Hong állambiztonsági minisztert, akit Kim Dzsong Un januárban leváltott. Januárban a két Korea egyesítésével foglalkozó dél-koreai minisztérium azt közölte, hogy a vezérezredest feltehetőleg korrupció, hatalommal való visszaélés, valamint több beosztottjának megkínoztatása, illetve kivégeztetése miatt váltották le és fokozták le vezérőrnaggyá. Most a dél-koreai hírszerzés arról tájékoztatott, hogy Kim Von Hong hamis jelentést tett az észak-koreai vezetőnek, Kim Dzsong Unnak. A hamis jelentés készítése volt a vád a minisztérium kivégzett öt tisztségviselője ellen is. Az azonban nem derült ki, hogy a phenjani minisztérium konkrétan milyen jelentését vagy jelentéseit hamisították volna meg.
Kim Dzsong Un – az apja halálát követő 2011-es hatalomra kerülése óta – becslések szerint már mintegy száz magas rangú kormány- és katonai tisztviselőtől megvált, és a legtöbb esetben kivégeztette őket, ami miatt Szöul szerint „rettegés uralkodik” az észak-koreai vezetés köreiben. Kim Dzsong Un az öt legmagasabb rangú katonai vezető közül négyet likvidált az elmúlt hat évben. A legkegyetlenebb és leglátványosabb tisztogatás 2013 decemberében történt, amikor az államhatalom megdöntésére szőtt összeesküvés vádjával kivégeztette nagybátyját, Dzsang Szong Teket, akit addig a vezetés második számú emberének tekintettek. Dzsang Szong Tek letartóztatásában és kivégzésében éppen Kim Von Hong állambiztonsági miniszter játszotta a főszerepet.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.