Elmarad a pártelnöki találkozó

Peter Pellegrini Zuzana Čaputová

Valószínűleg elmarad a politikai pártok vezetőinek keddre tervezett találkozója az elnöki palotában – jelentette ki Peter Pellegrini (Hlas) megválasztott államfő. 

„Az elmúlt napok és sajtótájékoztatók megmutatták, hogy egyes politikusok egyszerűen képtelenek az alapvető önreflexióra még egy ilyen tragédia után is” – véli Pellegrini. A Smer és az SNS is vonakodott attól, hogy részt vegyen a találkozón.

A helyzet tovább romlott, miután az Igor Matovič vezette Szlovákia mozgalom Matúš Šutaj Estok (Hlas) belügyminiszter lemondását követelte.

„Mintha nem értenék, hogy tetteik, nyilatkozataik és gusztustalan támadásaik – nem az ellentétes politikai eszmék, hanem azok képviselői ellen – alapvetően hozzájárulnak a társadalmunkban lévő feszültség növekedéséhez. Nagyon sajnálom, de ki kell mondanom őszintén: nyilvánvaló, hogy nem érett meg az idő egy kerekasztal-beszélgetésre a parlamenti pártok képviselőivel” – mondta Pellegrini.

A Zuzana Čaputová államfő és Pellegrini által szervezett találkozó célja az lett volna, hogy a Robert Fico (Smer) kormányfő ellen irányuló gyilkossági kísérlet után lecsillapítsák a feszült helyzetet az országban, és a parlamenti pártok vezetőivel közösen ítéljenek el minden erőszakos cselekményt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?