Gyógyítani akart Irakban, de nem engedték

Budapest. „Nem fogadom el semmilyen indokból, emberi ítélet alapján más ember halálát. Nem fogadok el semmilyen háborút!” Ezek a mondatok kaptak hangsúlyt abban az írásos nyilatkozatban, amelyet dr. Papp Lajos, szívsebész március 12-én a sajtónak elküldött. A pécsi szívklinika vezetője azon a napon már úton volt Bagdad felé. A sebész el is jutott az iraki fővárosba, ám négy nappal később – s még négy nappal az invázió megkezdése előtt – elhagyta Irakot. Papp Lajos a hét végén tért vissza Magyarországra.

Családja, barátai nem próbálták lebeszélni az iraki útról?

Ők tudják, hogy a döntéseimet nem változtatom meg. Istenhívő, keresztény orvos vagyok, a lelkiismeretem vitt Irakba. Meg akartam gátolni a háború kitörését, mert nem fogadom el, hogy az egyik ember megölheti a másikat. Azt is elhatároztam, hogy ha mégis kitör a háború, Irakban sebészként dolgozom.

Hogyan szervezte meg az utat?

Az iraki nagykövetségen néhány nap alatt megadták a vízumot, és jelezték szándékaimat az iraki egészségügyi minisztériumnak. Bécsből repülővel mentem a jordán fővárosba, Ammánba, onnan iránytaxival jutottam el Bagdadba.

Mit csinált a bagdadi négy nap alatt?

Két arab kísérőm volt. Ők először elvittek egy szakszervezeti székházba, s ott felolvastam angolul a már említett nyilatkozatomat. A következő napokban kétszer is jártam a külügy- és az egészségügyi minisztériumban. Elmondtam, hogy gyógyítani szeretnék. Rábólintottak a kérésemre, de négy nap alatt semmi sem történt. Amikor láttam, hogy nem tartanak igényt a segítségemre, közöltem velük, nem maradok tovább.

Miért nem vették igénybe a munkáját? Indokolták ezt valamivel?

Nem mondtak semmit. Mindig csak annyit, hogy várjak, várjak.

Mi lehetett a bizalmatlanság oka? Netán félreértették békemissziójának szándékait, s azt feltételezték, hogy hírszerzési feladattal érkezett Irakba?

Elképzelhető, hiszen a magyar kormány is egyetért az amerikai beavatkozással. Ráadásul a nyilatkozatomban az is szerepelt, hogy elutasítom a terrorizmust. Lehet, hogy az iraki vezetés ezt magára vette.

Hogyan tért vissza Bagdadból?

Újból iránytaxival mentem Ammánig. Ott viszont napokig nem kaptam repülőt, ezért csak most érkeztem meg.

Az emberben felvetődik a kérdés: mi értelme volt az ön iraki útjának?

A lelkiismeretem parancsára cselekedtem. Meg akartam gátolni, hogy ártatlan civileket, asszonyokat, gyermekeket gyilkoljanak. Nem sikerült. Gyógyítani akartam, nem engedtek. ĺgy nem volt okom a maradásra. Nem a veszélyt kerestem Irakban.

Egyesek talán azt mondják, hogy amikor a háború ellen szólt, tulajdonképpen Szaddám Huszeint erősítette.

Szaddám Huszein egy ostoba gazember, nem neki mentem segíteni, a békét nem miatta akartam. Szaddámot egyébként az Egyesült Államok „pumpálta fel”, az ő segítségükkel válhatott tömeggyilkossá. Most már, hogy Szaddám nem azt teszi, amit ők követelnek, megölnék. De akkor miért nem ölik meg csak őt? Nincs arra joguk, hogy megtámadják Irakot, és bombázzák a civileket. Nem hívta őket senki abba az országba. Az a nép élte a maga egyszerű életét, evett, ivott, szeretett, eltűrte Szaddámot, és nem kért segítséget. 1956-ban Magyarország hívta az amerikaiakat, mégsem ide jöttek. Inkább Szuezbe mentek.

Az egy atomfenyegetéses, kétpólusú világ volt, nem mertek idejönni.

Elfogadom. De most akkor is hívás nélkül mentek Irakba.

Ha hűek maradunk az ön elveihez, akkor Szaddámot sem szabad megölni.

Igaza van, ezért korrigálom szavaimat: őt sem szabad megölni. El kell fogni, bíróság elé kell állítani, és örökre el kell zárni az emberektől. A „ne ölj!” parancsát Szaddám esetében sem szabad átlépni. Az izraeliek kilopták a háborús bűnös Eichmannt Argentínából. Szerintem ezzel a módszerrel kellett volna próbálkoznia az Egyesült Államoknak Szaddám esetében is.