THE NEW YORK TIMES
Az iraki ideiglenes kormányt ugyan beiktatták hivatalába, de az iraki újjáépítés üteme jelentős elmaradásban van.
Keresés
FIGYELŐ
Komáromi professzorles
A komáromi Selye János Egyetem professzori, docensi és adjunktusi állásait kívánja betölteni pályázat útján. És mit gondolnak, hol hirdette meg a vezető pedagógiai dolgozók posztjait az alakulófélben lévő felsőoktatási intézmény? Figyelmes olvasóink tudják, igen, az Új Szó Állásles rovatában.
Pörkölési vágy
A parlament arra kötelezte a kormányt, hogy hozza nyilvánosságra a Kiával kötött szerződéseket. Tény, nincs ebben semmi rossz, hiszen a választónak tudnia illik, még ha nem nagyon érdekli is, hogy mire költi az állam az adóját. Tény, abban sincs semmi különös, hogy a kormány bizonyos szerződéseket titkosítani szeretne.
Nem támadjuk a Magyar Koalíció Pártját, csak odafigyelünk rá
Örömmel tölt el, hogy Bugár Béla is évtizedek óta hűséges olvasója lapunknak. Sőt, ebben az évben már harmadik cikkével járul hozzá Vélemény és háttér című rovatunk sokszínűségéhez. Az MKP elnöke úgy véli, hétfői számunkban lapunk támadta pártját, ráadásul összehangolt formában, mindjárt három cikkben is.
Tényeken alapuló párbeszéd kell
A Szlovák Köztársaság miniszterelnöke, Vladimír Mečiar 1998 elején úgy gondolta, hatalma megőrzése érdekében meg kell gyengítenie az ellenzéki pártok választási esélyeit.
Vége a randalírozásnak
Mától részlegesen megoldódnak azok a problémáink is, amelyek azokkal a lakókkal adódtak, akik képtelenek igazodni a házirendhez. Ha valaki hosszabb ideig nem fizet a megrendelt szolgáltatásokért, vagy súlyosan megsérti a házirendet, a lakók bírósághoz fordulhatnak, kérve például a nemfizető lakásának az eladását.
Figyeljünk az elnökre!
A ma életbe lépő törvény nem feledkezik meg a lakástulajdonosok közösségének a vezetéséről sem. A közösség élén az elnök és a felügyelő tanács áll. Ha az alapszabályban ebben megegyezünk, akkor egyéb szerveket is létre lehet hozni a közösségen belül.
Válasszunk vezetést!
A társasházak vezetését a 182/1993-as törvény szabályozza. Eszerint a társasházak vezetését a lakástulajdonosok közössége vagy a lakáskezelőség végzi.
Nyugat-Európában nem divat a bérlakás
Miközben a hazai lakáspolitikában a bérlakások arányának a növelése a cél, az Európai Unióban ezzel éppen ellentétes folyamat zajlik. Egyre több uniós polgár érzi úgy, hogy sokkal inkább megéri saját lakást venni, mint bérelni. A unió tagállamaiban az adórendszer is a lakásszerzést támogatja.
Jobb áttekintés a pénzünkről
Ma lép életbe a lakástulajdonlásról szóló törvény módosítása, amely több lényeges változást hoz a lakók életébe. A legfontosabb, hogy a lakástulajdonosoknak lényegesen jobb áttekintésük lesz a lakás és a ház fenntartására kiadott pénzekről.