Nem támadjuk a Magyar Koalíció Pártját, csak odafigyelünk rá

Örömmel tölt el, hogy Bugár Béla is évtizedek óta hűséges olvasója lapunknak. Sőt, ebben az évben már harmadik cikkével járul hozzá Vélemény és háttér című rovatunk sokszínűségéhez. Az MKP elnöke úgy véli, hétfői számunkban lapunk támadta pártját, ráadásul összehangolt formában, mindjárt három cikkben is.

Örömmel tölt el, hogy Bugár Béla is évtizedek óta hűséges olvasója lapunknak. Sőt, ebben az évben már harmadik cikkével járul hozzá Vélemény és háttér című rovatunk sokszínűségéhez. Az MKP elnöke úgy véli, hétfői számunkban lapunk támadta pártját, ráadásul összehangolt formában, mindjárt három cikkben is. Magam ezt erős túlzásnak tartom. Tény, hogy az Új Szó valamivel többet foglalkozik az MKP-val, mint más hazai lapok. Ez természetes, mivel a párt választói és a lap olvasói között legalábbis átfedés tapasztalható. Nem csoda, hogy kommentátoraink gyakran írnak a párt ügyes-bajos dolgairól, a szlovákiai magyarság ugyanis elsősorban az MKP-tól várja az érdekképviseletet, nem pedig, mondjuk, a HZDS-től.

A Bugár Béla által kifogásolt cikkek nem a lap híroldalain, hanem a Vélemény rovatban jelentek meg, jól láthatóan elkülönítve a tényközlő műfajoktól. Bugár véleménye eltér szerzőinkétől, teret adtunk neki ennek kifejtéséhez, ezzel az ügyet lezártnak tekinthetnénk. Az ország második közjogi méltóságának helyettese azonban szakmai ítéleteket fogalmaz meg munkatársainkról, így kénytelen vagyok néhány gondolatot hozzáfűzni írásához.

Bugár szerint Soóky László égbekiáltó módon hazudik, mikor azt állítja, az MKP „fiskális és spekulatív érdekek mentén létrejött párt”. Ugyanakkor írásának első bekezdésében maga mondja el, melyek voltak azok a jogi (fiskális) érdekek, melyek miatt a három legerősebb magyar párt vezetői spekulatív (az Idegen szavak szótára szerint elmélkedő, vizsgálódó, elméleti, elmélkedésből fakadó) módon arra jutottak, hogy egyesülni kell. Hogy az így létrejött párt az általa képviselt közösség egyik legfőbb érdekét valósította meg, az vitán felül áll, azonban nem cáfolata Soóky állításának.

Bugár szerint publicisztikai melléfogás Tóth Mihály etikai alapú számonkérése, mely ráadásul megkésett is. Miért lenne megkésett? Megoldódott már a szavazatokkal való kupeckedés problémája? Amíg a gyanúnak akár csak az árnyéka is fennáll – és úgy tűnik, fennáll –, a sajtónak kötelessége napirenden tartani a problémát. Ezt tette Tóth Mihály is.

Hogy Szilvássy József írásában mit kifogásol Bugár Béla, nem értem. Támadás felvetni, hogy van-e az MKP-nak stratégiája? De Szilvássy nem is ezt tette: Duray Miklóst idézte, aki szerint a pártnak nincs stratégiája. A különbség óriási. S ha a párt elnöke szerint az alelnök ezt a problémát eddig nem próbálta megoldani az MKP megfelelő fórumain, arról az Új Szó vajmi keveset tehet.

Kocur László

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?