Orosz külügyi szóvivő: Moszkva készen áll arra, hogy jogi útra terelje a vezetékek felrobbantásának ügyét

Északi Áramlat

Oroszország készen áll arra, hogy jogi útra terelje az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantásának ügyét, ha a Nyugat nem képes annak érdemi kivizsgálására – jelentette be a moszkvai külügyi szóvivő.

Marija Zaharova közölte: Oroszország a terrorista robbantások elleni 1997-es nemzetközi egyezmény és a terrorizmus finanszírozása elleni 1997-es nemzetközi egyezmény alapján már elküldte Dániának, Németországnak, Svédországnak és Svájcnak a pert előkészítő követeléseit. A konvenciók alapján ez egy kötelező lépés perindítás előtt – magyarázta.

Ha az ügy nem oldható meg ebben a fázisban, akkor Oroszország a hágai Nemzetközi Törvényszéken (ICJ) fogja beperelni ezeket az államokat – mondta, hozzátéve, hogy a robbantásokkal szintén kapcsolatba hozható további országok is érintve lehetnek az ügyben. A Nyugat hiába próbálkozik, nem fogja tudni szőnyeg alá söpörni ezt” – szögezte le.

Zaharova megismételte, hogy Oroszország súlyos nemzetközi terrorcselekménynek tartja a gázvezetékek felrobbantását, amelynek nyugati kivizsgálása konkrét eredmény nélkül zárult le, miközben Oroszországnak a többszöri kérése ellenére sem engedtek betekintést az ügy részleteibe".

Az külügyi szóvivő nyilatkozatának előzménye, hogy Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak azt mondta: az orosz szakszolgálatok tudják, hogy az Északi Áramlat gázvezetékeket két évvel ezelőtt jelentős államok” részvételével robbantották fel; az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) sajtóirodája pedig közleményt adott ki, amely szerint nem állja ki az igazság próbáját az az amerikai és brit irányítás alatt álló szervek és média által az incidens évfordulója alkalmából kampányszerűen terjesztett dezinformáció”, amely szerint önállóan cselekvő ukrán szélsőségesek robbantották fel a csővezetékeket.

A Balti-tenger mélyén húzódó Északi Áramlat 1 és 2 gázvezetékeket 2022. szeptember 26-án robbantották fel, de ennek elkövetőjeként senki nem jelentkezett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?