Válasszunk vezetést!

A társasházak vezetését a 182/1993-as törvény szabályozza. Eszerint a társasházak vezetését a lakástulajdonosok közössége vagy a lakáskezelőség végzi.

A társasházak vezetését a 182/1993-as törvény szabályozza. Eszerint a társasházak vezetését a lakástulajdonosok közössége vagy a lakáskezelőség végzi. Egy-egy ház vezetését azonban nem lehet megosztani a két forma között, vagyis, ha létrehozzuk a lakástulajdonosok közösségét, akkor fel kell mondanunk a lakáskezelőségnek. Néhány szolgáltatást azonban ezután is megrendelhetünk a lakáskezelőségtől.

A lakástulajdonosok közössége olyan jogi személy, amely a társasház közös helyiségeit, felszerelését és a környező telket igazgatja. A közösség gazdálkodik a tulajdonosok által befizetett pénzösszeggel és a felújítási alappal. A közösség a tulajdonosok nevében bérbe adhatja a ház közös helyiségeit és a házhoz tartozó telket is. Ugyanígy a közösség köti meg a szerződéseket a lakások használatával, biztosításával és a felújításával kapcsolatban.

A lakáskezelőség lehet társaság vagy magánszemély is. Ez utóbbi olyan vállalkozó lehet, akinek a tevékenységi köre tartalmazza a lakáskezelőséggel összefüggő feladatokat. Ahhoz hogy a lakáskezelővel felmondhassuk a szerző-dést, a tulajdonosok többségének egyetértésére van szükség. Ez esetben egy másik kezelőt kell megbíznunk a ház vezetésével, vagy létre kell hoznunk a lakástulajdonosok közösségét. (m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?