Tényeken alapuló párbeszéd kell

A választási törvény módosításával rendkívül megnehezítette a választási koalíciók létrejöttét, hiszen ha két párt akart volna ilyen koalíciót kötni, akkor tíz, ha három, akkor pedig csak a voksok tizenöt százalékának megszerzése révén juthattak volna be a parlamentbe. A szlovákiai magyar társadalom azonban már jóval korábban és folyamatosan szorgalmazta a legerősebb három szlovákiai magyar párt egységesülését. Ennek tudatában állítható, hogy az 1998. május 20-án jóváhagyott mečiari választási törvény nem kikényszerítette, hanem csupán felgyorsította a Magyar Koalíció Pártjának létrejöttét. Ez a párt tehát nem mondható „a fiskális és spekulatív érdekek mentén létrejött pártnak”, ahogy azt Soóky László állítja a Nemzet és az ő megosztottsága című cikkében, az Új Szó június 28-i számának 5. oldalán.

A Magyar Koalíció Pártjának létrehozásával a szlovákiai magyar politikai elit az áltata képviselt közösség egyik legfőbb érdekének felelt meg. Tömörült, hogy megnövekedett politikai súlyával hatékonyabban képviselhesse a szlovákiai magyarok érdekeit, s erősítse a szlovákiai társadalom demokratizálódási törekvéseit. A „fiskális és spekulatív érdekek” vádja nemcsak hogy égbekiáltó hazugságról, hanem olyan szintű szakmai felkészületlenségről tanúskodik, amely kétségbe vonja Soóky László valamennyi „politológiai” megnyilatkozását. Az az állítása is felkészületlenségről tanúskodik, mely szerint az MKP „másként szólal meg a választási programjában, s megint másként viselkedik akkor, amikor kormányszerepet vállal”. Programunkban meghirdettük – egyebek közt – az adócsökkentést, a nevesítetlen földek önkormányzati tulajdonba juttatását, a szociális juttatások igazságosabbá tételét, mezőgazdaságunk felzárkóztatását az uniós szintre, s nem utolsósorban az egyetemalapítást. Még csak a kormányzati ciklus felénél tartunk, az említett programpontok többségét már teljesítettük, mégsem ülhetünk ölbe tett kézzel. Az érdekképviselet folyamatos és aktív jelenlétet igényel.

Tisztában vagyunk azzal, hogy a reformokért nem kis áldozatokat kell hozni, s hogy a politikai, államigazgatási, gazdasági szerkezetváltás a dél-szlovákiai térségekre is nagy terheket ró. A vártnál jóval megrázóbb terheket, amelyek ugyan beárnyékolhatják az MKP jobbító szándékú törekvéseit, de a tényekhez hozzátartoznak az erőfeszítések is, az a tengernyi munka, amely az országos, a megyei és az önkormányzati képviselőinkre, a különféle igazgatási, irányítói posztra delegált szakembereinkre választási programunk teljesítése kapcsán hárult és hárul. Dicséret jár mindazoknak, akik jól végzik a dolgukat, és kritika azoknak, akik nem.

Hogy a reformok milyen hatást gyakorolnak az ország lakosságának közérzetére, az az európai parlamenti választás iránti gyér érdeklődésből is kiolvasható volt. Ugyanakkor, mint majdnem mindennek, a választók legutóbbi távolmaradásának is rengeteg összetevője van. De az összetevők között biztos nincsen az, amit Soóky állít: „otthon maradtak azok, akiket sújtottak a Beneš-dekrétumok”. Elsősorban az idősebb generációk tagjai mentek el szavazni. A szlovákiai magyarok közül valóban kevesen, de százalékarányban még mindig többen, mint a szlovákok. A részvételi arányt, természetesen, mi is lehangolónak tartjuk. Soókyval ellentétben viszont nem tartjuk lehangolónak a választás eredményeit. Legalább két mandátum elérése volt a célunk, s ezt elértük. Ebben nincs semmi lehangoló. Nem csupán az MKP, egyetlen szlovákiai párt sem tudta mozgósítani választóit, aminek párton belüli értékelése folyamatban van. Soóky László nemcsak az ország, hanem a politika és a politológia realitásait is mellőzi írásában, s helyettük áltörténészi alapállásból ítélkezik. Rosszindulatúsága nem segít bennünket konkrét, előremutató helyzetértékelésünkben. Lelke rajta.

Egyetlen napilapunk ugyanezen számának ugyanezen oldalán olvashatjuk Tóth Mihály Indiszkrét cégjegyzék című kommentárját is, amelyben azt veti a Magyar Koalíció Pártjának szemére, hogy szó nélkül tűri a szavazatokkal való kupeckedést. Élek a gyanúval, hogy a köztudottan sokat olvasó szerző nem akar emlékezni arra, hogy én voltam az első, aki határozottan kifogásoltam Mikuláš Dzurinda kupeckedésen alapuló politizálását. Hozzá kell tegyem, jómagam sem jogi, hanem csupán morális alapon, erkölcsi kötelességből kifogásoltam a miniszterelnök praktikáit. Mást nem tehettem, s most sem tehetek. Egyetlen lehetséges eszközünk a jelenlegi kormány megbuktatása lenne, magyarán, az MKP kilépése a koalícióból. Ha Tóth Mihály – vagy ha úgy gondolja, hogy a választó – ezt akarja, írja meg, erkölcsi alapú számonkérése viszont egyértelműen megkésett, szakmailag kifogásolható publicisztikai melléfogás. Hogy a stílusában válaszoljak: dobbal nem lehet verebet fogni.

Szilvássy Józsefnek az Új Szó ugyanezen oldalán olvasható Újragombolni című kommentárjában idézi Duray Miklós egyik interjúját, amelyben az MKP alelnöke azt állítja, hogy nincs nemzetstratégiánk. Akkor minek nevezhető az az értékrend, amely minden egyes választási programunk gerincét alkotja: a jogállamiság, az önkormányzatiság és az önrendelkezés elvének alkalmazása a közigazgatásban, az oktatásban és a kultúrában. Ha valaki a nemzeti identitásunk megőrzésének és gazdagításának programját más alapokra kívánja helyezni, az nyisson vitát. Szívesen leszek a résztvevője. A magyar egyetem megalapításáért folytatott, tizennégy évig tartó politikai küzdelem a következetes értékpolitizálás történelmi súlyú eredménye. Ugyanakkor ékes bizonyítéka annak, hogy az értékpolitizálás csak türelmes, átgondolt érdekképviselettel valósítható meg. Közmegegyezésen alapuló érték csak következetes érdekpolitizálás révén építhető be a jogalkotásba, az államrendbe, a mindennapok gyakorlatába. Hosszú, fáradalmas, kitartó, ugyanakkor türelmes, okos, átgondolt munka révén. Egyetemalapításunk ékesen igazolja nemzetstratégiánk létét, erejét és perspektíváját, azt, hogy nemzetstratégiánk alapja a művelődés, az ifjúság. A szerző javára legyen mondva, hogy felhívta a figyelmet Duray Miklós nemzetstratégiát követelő interjújára. Tudniillik ezzel arra is ráterelte a figyelmünket, hogy az MKP alelnöke a nemzetstratégia állítólagos hiányának pótlására eddig még soha nem tett javaslatot a Magyar Koalíció Pártja országos szerveinek ülésén. Ha valahol, ezeken a fórumokon kellene erről rendkívül nyílt, tényeken alapuló, férfias párbeszédet folytatnunk – ha valóban ez Duray Miklós célja.

Végkifejletként arról ejtenék néhány szót, miért is ragadtam tollat. Évtizedek óta hűséges olvasója vagyok az Új Szónak, s mint ilyen, bátran állíthatom, hogy arra még nem volt példa, amire a június 28-ai számában. Három nyilvánvalóan MKP-t támadó cikkel egyetlen oldalon eddig még sosem találkoztam. Úgy érzem, pártelnökként kötelességem megszólalnom, s az MKP-t és azon tagjait, akik mindent megtesznek programunk megvalósításáért, felmentenem az őket ért vádak alól. Tisztelem a kritikát, elfogadom, ha tényeken alapul, ha összefüggéseket tár fel, s még örülök is neki, ha frappáns, okos, előremutató. Ha segítő, nem pedig rontó szándék vezérli. Annak is örülök, hogy az Új Szó már nem egy diktatórikus rendszer szócsöve, hanem független napilap. A tényektől, a realitásoktól viszont sosem lehet független. Azoknak alá kell rendelnie magát, különben nemcsak szakmai rangját, hanem olvasóit is elveszítheti. Ezt pedig, hűséges Új Szó-olvasóként, nem kívánhatom magamnak.