Washington. Amikor a novemberi amerikai elnökválasztás két jelöltje (helyi idő szerint) csütörtök este szemben állt egymással a Florida állambeli Miami egyetemén megrendezett, nagy érdeklődéssel várt televíziós vitában, két különböző karakterű ember találkozott.
Keresés
Pirításra ne vegyünk hántolt magot
A legfinomabb és legkönnyebben kibontható tökmag a spárgatök magjából pörkölhető. Minél nagyobb szemű és minél duzzadtabb, annál ízletesebb. Pirításra ne vegyünk hántolt magot, mivel könynyen megég, és nem olyan jóízű, mint a héjastól pörkölt. A mag helytelen szárítás és tárolás következtében könnyen avasodik.
Nehéz ellene védekezni
A dohánytripsz az 1980-as évek óta károsítja a káposztát. A kártétel kialakításában és elterjedésében döntő szerepet játszott az intenzív termesztéstechnológia térnyerése és az új, nagyobb terméshozamú és kedvezőbb beltartalmi értékekkel rendelkező hibridek bevezetése. A dohánytripsz elleni védekezésben kulcsfontosságú a termesztés megfelelő időzítése.
A téli tárolás és a szüret
Az agrárvállalkozók lapjának októberi száma az időszerű tennivalók taglalása mellett bemutatja a hazai termesztésben elterjedt és szabadföldi kísérletekben szereplő legújabb sárgarépa-, paprika-, paradicsom- és uborkafajtákat, ismerteti a zöldség és a gyümölcs téli tárolásának feltételeit, elemzi a
Hogyan szedjük a diót?
Téves az a nézet, hogy a diófát alaposan meg kell verni ahhoz, hogy a következő évben jól teremjen. Az igazság éppen ennek a fordítottja, óvatosan kell az ágakat verdesni, hogy a dióval együtt ne verjük le a jövő évi termőrügyeket is. A sérülések elősegítik a kórokozók és kártevők fertőzését is.
Kizárólag egészséges gumó kerüljön a tárolóba
A burgonyatermesztés legnagyobb és sok figyelmet igénylő munkája a betakarítás és a tárolás. A betakarításhoz és tároláshoz – a gondos és hozzáértő munkán kívül – korszerű gépekre és megfelelő tároló helyekre van szükség.
A burgonya élettani betegségei
A burgonya élettelen, nem fertőző betegségeit a termesztő helyhez kötött környezeti tényezők befolyásolják. Ha a környezeti tényezők a burgonya optimális élettényezőitől lényegesen eltérnek, akkor azok élettelen nem fertőző kórokozókká válnak.
Horoszkop
Nagyon termékeny időszak elé néz. Ez remélhetőleg pénzügyi szempontból is megmutatkozik.
IFJ. MICHAL KOVÁČ KÜLFÖDRE HURCOLÁSA
1994 novembere – a német ügyészség nemzetközi elfogatóparancsot ad ki ifj. Michal Kováč ellen, akit a Technopol szlovák vállalat pénzeszközeinek (mintegy kétmillió dollár) hűtlen kezelésével gyanúsít.
1995. augusztus 31. – a köztársasági elnök fiát erőszakos módon Ausztriába hurcolják, ahol „odadobják” a rendőrségnek.
Kilenc év után visszatért Fegyveres Oszkár
Pozsony. Kilenc évi bujkálás után visszatért Szlovákiába Fegyveres Oszkár, ifjabb Michal Kováč elrablásának koronatanúja. Külseje és identitása megváltozott, jelenleg a rendőrségnél dolgozik. Mindezt a Markíza televízió kamerái előtt személyesen erősítette meg, de csak hátulról mutatták, nehogy megismerjék új arcát.