A szemaforok kapitánya

A kialakult helyzetre való választ és annak gyökerét a KDH-ból kilépett képviselőnő, Martina Holečková nyilatkozata világítja meg: miszerint a politikus asszony azért hagyta el a Kereszténydemorata Mozgalmat, mert nem értett egyet azzal, hogy a KDH sokszor nem egy határozott ellenzéki véleményt fogalmaz meg, és nem egy ellenzéki pártként viselkedik Fico kormányával szemben, hanem több esetben inkább barátságos hangnemben kommunikál. És ezért jobbnak látja faképnél hagyni őket. Tehát ez a lépés és nyilatkozat logikus okot ad arra a feltételezésre, hogy Ficóék titokban egyeztetnek az ellenzékben lévő KDH képviselőivel, és hogy Fico valójában a KDH-t szeretné az SNS helyére emelni a koalícióban. Így pedig már érthető, hogy a „szemaforok kapitánya” miért reagál úgy, ahogy. 

Danko úr pártja ugyanis számos olyan tagot sorakoztat fel, akik a korábbi kotlebai fasiszta eszmék hívei, példának okáért itt van mindjárt Rudolf Huliak, aki a héten leszajházta Lucia Plaváková ellenzéki képviselőnőt, ami finoman fogalmazva is a politikai kultúra legalja. És többek között ez is Fico kormányára különösen az európai uniós színtéren kedvezőtlen hatást gyakorol. Bár Fico maga is egyre szélsőségesebb nézeteket vall, az Európai Unió felé az eurómilliós támogatásokért még képes eljátszani a szociáldemokratát, amit Dankóval és társaival egyre nehezebb fenntartani. Fico a Szlovák Nemzeti Párt kormányban lévő tagjait igyekszik bedarálni a Smerbe, magát az SNS pártot és Andrej Dankót pedig megemésztetlenül visszakérődzeni és kiköpni. Mert érthető, logikus módon Fico számára egy keresztény-konzervatív párttal való koalíció sokkal kedvezőbb képet mutatna. Az ellenzéki pártok elnökeinek összehívását is felfoghatjuk úgy, mint Fico egy jól megtervezett színjátékát, amihez a KDH elnöke, Milan Majerský előszeretettel csatlakozott, de ami számomra még ennél is meglepőbb lépésnek bizonyult, az az, hogy Michal Šimečka, a PS elnöke is részt vett ezen a színelőadáson, találkozón. Ezzel óriási politikai hibát vétett és bebizonyította, hogy nem való az ellenzék vezéralakjának, hiába az ő pártját mérik a legerősebb ellenzéki szereplőnek a közvélemény-kutatók. 

Tehát Danko, az „oroszbarát kapitány” Fico törekvéseit láthatóan felismerte, és megpróbálja zsarolni a kormányt. Miután azonban nem kapta meg az általa áhított parlamenti elnöki széket, egyre hangosabban kritizál. Azt nehéz elképzelni, hogy valóban megbuktatná a kormányt, hiszen pártja támogatottsága alacsony, és egy előre hozott választás során szinte biztosan kiesnének a parlamentből, ezért az SNS-vezér a zsarolás és a hangoskodás eszközéhez nyúlt.

Fico negyedik kormányának azon ígérete, miszerint veszekedések nélküli, nyugodt kormányzást biztosítanak – nem úgy, mint a Matovič– Heger-kormányok –, egyértelműen nem valósult meg. Hisz a Hlas miniszterei sem maradnak csendben: nyíltan hazudozónak nevezik Dankót. Peter Pellegrini államfő reakciói sem méltók egy köztársasági elnökhöz, hiszen továbbra is úgy nyilatkozik, mintha a Hlas elnöke lenne, ami valószínűleg annak is köszönhető, hogy az elmúlt években szinte minden közjogi méltóság székét megjárta, és úgy tűnik, nehezen tudatosítja, melyik székben ül most éppen. 

Az viszont tény, hogy a szlovák parlament jelenleg sem elnökkel, sem alelnökkel nem rendelkezik, mert a kormányzó pártok képtelenek kompromisszumra jutni – ami inkább az egók és a büszkeség harcáról szól, mintsem egy jól működő parlamentről. Összességében azonban kevés az esélye annak, hogy a kormány felbomlik. A politikai harcok és egymásra mutogatás inkább a figyelemelterelést szolgálja, hogy az óriási adóemelések valódi problémája háttérbe szoruljon. Danko kijelentéseinek jelentősége pedig nem túl nagy, hisz kapott egy új minisztériumot 200 millió eurós költségvetéssel, és könnyen elképzelhető, hogy van még az az összeg, amely elegendő ahhoz, hogy enyhítse a sérült egóját.