Új elnökség a DH élén

Hétvégén a Diákhálózat (DH) Hallgatói Parlamenti ülésén a tagszervezetek küldöttei új elnökséget választottak. A két év után leköszönő Pastorek Katalint, Zachar Pál váltotta, aki a Szlovák Műszaki Egyetem Elektrotechnikai és Informatikai karának hallgatója.

Hétvégén a Diákhálózat (DH) Hallgatói Parlamenti ülésén a tagszervezetek küldöttei új elnökséget választottak. A két év után leköszönő Pastorek Katalint, Zachar Pál váltotta, aki a Szlovák Műszaki Egyetem Elektrotechnikai és Informatikai karának hallgatója. A nyitrai, pozsonyi, kassai, prágai és brünni küldöttek alelnököknek Bartoš Mariánt, Juhos Melindát, Velebná Csillát és Zöld Erikát választották az elnök javaslatára. Az új elnökség a jövőben is szeretné folytatni az eddig is működő programok megvalósítását. Nagyobb hangsúlyt kívánnak helyezni a középiskolásokkal való együtt-működésre, ezzel is biztosítva a szervezet állandóságát. Hiszen az aktív középiskolások nagy valószínűséggel az egyetemi évek alatt is diákszervezetekhez kötődnek majd. Ennek érdekében erősítik meg a diákönkormányzatok képzésére irányuló DINAMIT elnevezésű programjukat, ahol a középiskolások nem formális képzéseken többek között megtanulnak pályázatokat írni, megfelelő szinten előadni közlendőjüket.

Ősszel a Diákhálózat hagyományaihoz híven ismét bejárja Szlovákia magyar középiskoláit, tájékoztatva a diákokat a felsőoktatásban rejlő lehetőségekről. Ezen tájékoztató körút keretein belül az egyetemek ismertetése mellett szó esik a külföldi továbbtanulás előnyeiről és buktatóiról, ösztöndíjakról és minden olyan apró nüánszról, amiről egy leendő egyetemistának tudnia kell. A középiskolások a tájékoztató beszélgetések során a legilletékesebbektől, az egyetemistáktól tudják meg a számukra legértékesebb információkat. (jéem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?