Tartható az alapítás ütemterve

Hazai magyar egyetemi oktatók és más szakemberek részvételével tartottak múlt szerdán kerekasztal-beszélgetést a magyar egyetemről. A Szlovákiai Magyar Professzorok Klubja és a Pozsonyi Polgári Klub közös szervezésében megtartott találkozón röviden ismertették a Selye János Egyetem elkészült tervezetét, majd a résztvevők felszólalásaikban fejtették ki véleményüket a magyar egyetemmel kapcsolatban.

A kerekasztal-beszélgetésen elsőként Bauer Edit, a Magyar Koalíció Pártja parlamenti képviselője szólalt fel, aki egyebek mellett beszámolt az egyetemalapítással összefüggő törekvésekről, majd felvázolta a megvalósítandó magyar egyetem szerkezetét is. Cáfolta azokat a véleményeket, melyek szerint a magyar egyetem hoszszabb távon erősítené nyelvi bezárkózást a felvidéki magyarság körében. „A képzés nyelve ugyan alapvetően a magyar volna, de bizonyos tárgyakat szlovákul is oktatnának, tehát nemcsak a vonatkozó szakterminológiát sajátíthatnák el szlovákul az egyetem hallgatói” – fűzte hozzá. Bauer Győző akadémikus az egyetem képzési nyelvével kapcsolatban kifejtette: „Mivel a felvételi vizsgák nyelve a magyar lesz, a jelentkezőknek nem lehetnek nyelvi problémáik a felvételi vizsgakövetelmények teljesítése során. A magyar középiskolásoknak ugyanis sokszor gondot okoz a szlovák nyelv használata és előfordul, hogy emiatt rosszabbul teljesítenek az egyetemi felvételi vizsgákon.” Bauer Edit a későbbiekben kitért az egyetem létrehozásának ütemtervére is. Beszédében elmondta, az egyetem alapításáról szóló törvénytervezetet vélhetőleg az őszi ülésszakában, október folyamán tárgyalja majd a parlament. Csúszást okozhat azonban, hogy az Akkreditációs Bizottságnak a vonatkozó jogszabályból adódóan 150 nap áll rendelkezésére ahhoz, hogy véleményezze a tervezetet. Éppen ezért Martin Fronc kérni fogja a testülettől, hogy legfeljebb 90 nap alatt alkosson véleményt, mert csak ezáltal tartható az alapítás koalíciós tanács által is elfogadott ütemterve.

Mivel az egyetem közgazdasági karán folyó képzést a tervek szerint a budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem tanárai, tehát külföldi személyek garantálnák, előfordulhat, hogy emiatt az akkreditációs testület kifogást emel. Egy szlovák-magyar kormányközi egyezménnyel azonban ez a konfliktusforrás kiküszöbölhetővé válna, tájékoztatott Bauer Győző. „Ha mégsem születne meg az említett egyezmény a két kormány között, az sem jelenthet megoldhatatlan problémát. Szlovákiában ugyanis működnek olyan felsőoktatási intézmények, melyekben a képzést külföldi tanerő garantálja” – fűzte hozzá.

László Béla nyitrai egyetemi tanár úgy látja, a nyitrai Konstantin Egyetemen pillanatnyilag valamennyi feltétel adott a magyar nyelvű pedagógusképzéshez, illetve annak fejlesztéséhez. „Szükség volna azonban a pedagógia speciális ágazatainak (gyógypedagógia, szociálpedagógia) oktatására. A Selye János Egyetem felvállalhatná ezen szakirányok oktatását” – vetette fel László Béla. Agócs Zoltán egyetemi tanár szerint a közgazdasági, a pedagógiai és a teológiai karon kívül a régió adottságaiból kifolyólag mező-gazdasági kar is működhetne a komáromi egyetem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?