Három karral kezdene működni az egyetem

A megvalósítandó magyar egyetem a tervezet értelmében három karral kezdené meg működését. A felsőoktatási intézményben előreláthatólag teológiai és pedagógusképző kar, valamint gazdasági tudományok kara működne.

Bauer Edit képviselő és hallgatósága Somogyi Tibor felvételeA megvalósítandó magyar egyetem a tervezet értelmében három karral kezdené meg működését. A felsőoktatási intézményben előreláthatólag teológiai és pedagógusképző kar, valamint gazdasági tudományok kara működne. A javasolt karok mindegyike hozzájárulhatna annak az óriási űrnek a betöltéséhez, amely a kisebbségünk szempontjából hiányosnak mondható hazai terciális művelődési lehetőségek miatt támadt.

„A felmérések arról tanúskodnak, hogy a szlovákiai magyar közgazdász hallgatók aránya rendkívül alacsony a hazai közgazdasági karokon – tájékoztatta a múlt héten megtartott, a magyar egyetemről szóló kerekasztal-beszélgetés résztvevőit Bauer Edit képviselő. – A hazai közgazdász hallgatók összlétszámához mérten ez az arány csupán 2,9%. Az uniós csatlakozásunk és az euroatlanti integrációnk küszöbén a megfelelő szakemberek, így a kellő számban képzett közgazdászok hiánya nyilvánvalóan drámai következményekkel járhat, mivel regionális leszakadást eredményezhet.”

Másik fő problémát jelenti, hogy Szlovákiában nem megoldott a református teológusképzés. A reformátuson kívül valamennyi, hazánkban bejegyzett egyház és felekezet képviselői számára biztosított a felsőfokú intézményes lelkészképzés, tehát a teológiai tanulmányok lehetősége, derült ki a képviselő felszólalásából. Komáromban működik ugyan egy református lelkészképző, a Calvin János Teológiai Kar, de nem minősül akkreditált intézménynek, csupán a kulturális minisztérium hallgatólagos beleegyezésével ismerik el az intézmény által kibocsátott diplomát. Semmi sem indokolja, hogy éppen a református egyház számára ne működtessenek Szlovákiában államilag elismert, intézményes lelkészképzést.

A harmadik, mielőbbi megoldásra váró feladatot a magyar nyelvű pedagógusképzés jelenti, foglalta össze a tervezett karokkal kapcsolatos elképzeléseket Bauer Edit.

A képviselő beszédében kitért az akkreditáció és az egyetem majdani oktatói gárdájának kérdéskörére is. Nyilvánvaló – kezdte ezzel kapcsolatos okfejtését –, hogy egyetemi karokat ma nem lehet működtetni az akkreditációs bizottság beleegyezése nélkül. A Selye János Egyetem elkészült tervezete a vonatkozó törvények és végrehajtási rendeletek ismeretében született meg. A közeljövőben az akkreditációs testület asztalára kerül.

„Minden egyetemalapítási kísérletnél felmerül a kérdés, vajon kikből áll majd az egyetem oktatói gárdája. Mivel a felvidéki magyarság társadalmi szerkezete meglehetősen aszimmetrikus, nem hagyatkozhatunk a szűkösnek mondható hazai forrásokra. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a környezetünkben sem található elegendő forrás a szükséges szakemberek biztosítására. Szlovákiában már van példa arra, hogy vendégtanárok garantálnak egyetemi képzést. A rózsahegyi Katolikus Egyetemen többek közt magyarországi és lengyelországi vendégtanár is garantál képzést.

A tervezett Selye János egyetem közgazdasági karán folyó képzést a budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem garantálná. Felkészültünk azonban egy másik eshetőségre is. Amennyiben csak két (pedagógusképző és teológiai) karral jönne létre az egyetem, a harmadiknak tervezett közgazdasági kar a jelenlegi helyzetnek megfelelően továbbra is a budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem komáromi kihelyezett tagozataként működne” – tájékoztatta a jelenlévőket a képviselő. (ervé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?