Szemléletváltás a közoktatásban

A Katedra Alapítvány főszervezésében, a Magyar Kultúra Alapítvány és a Katedra folyóirat társszervezésében ezúttal tizenhatodik alkalommal várjuk az érdeklődő pedagógusokat, de természetesen a szülőket is, hiszen gyermekeik, és gyermekeiken keresztül ők is érintettek – a legérintettebbek – az idei témában, amely a szemléletváltás a közoktatásban. A dunaszerdahelyi városi művelődési központ mozitermében kezdünk kilenc órakor.

Milyen előadásokkal készülnek?

Magyarországi és hazai szakemberek mutatnak rá oktatásügyünk egyik legaktuálisabb kérdésére. A következő előadásokat lehet majd hallani. Dr. Setényi János: A PISA-sokk és az oktatáspolitikai válaszok, Pavol Černek: Hogyan tovább a nyolcosztályos gimnáziumokkal? Katarína Hincová, PhD.: Pozitívan a tanuláshoz – az új tananyagok és azok „érvényesítése”, Csicsay Károly: Szemléletváltás az oktatásban – a szlovákiai magyar iskolákra váró feladatok és lehetőségek. Aztán egy fotókiállítás megnyitója lesz majd, az erdélyi Zsarnowszky Csaba Tájfények című tárlata, ahol „a régiók találkozását” tekinthetünk meg, amit Bába Szilvia, a Magyar Kultúra Alapítvány munkatársa mutat be, illetve a Katedra folyóirat szerkesztői adják át elismerő okleveleiket szerzőiknek, és természetesen a Katedra-díjat is kiosztjuk – idén két személy veheti át elismerésünket. A szemléletváltás egysze-rűen elengedhetetlen, hiszen a jelenlegi iskola nem az életre nevel. Ezt már réges-rég észre kellett volna venni, de nemcsak észrevenni, hanem tenni is ellene. S ebben a pedagógusoknak segítségre van szükségük.

A változtatás szükségességét bizonyára mindenki érzi. Vannak ennek az elengedhetetlen váltásnak kézzel fogható jelei is?

Mindinkább azt látjuk, tapasztaljuk, hogy egyre több magyar gyerek jár szlovák iskolába. Ennek az okai, gyökerei mindenképpen az oktatásban keresendők. Alibista magatartás, hogy mindenkire – a szülőre, a társadalomra – ráfogjuk ezt, csak az iskolára nem. Bizony, az iskola is tehet arról, ha nem tudja megszólítani a szülőt, a gyerekeket. Miközben a szlovák oktatási intézmények profi bemutatókkal járják a szlovák és a magyar óvodákat, addig a magyar iskolák várják, hogy a gyerekek beiratkozzanak. Amit véleményem szerint be kellene vinni az iskolába, az a gyakorlati oktatásnak a különböző módozatai, amelyek hiányoznak. Hiányzik például a regionális oktatás az iskolákból. Ez pedig egyrészt európai uniós követelmény, másrészt ezzel is be lehetne csábítani a szülőket, ami nem elhanyagolható szempont manapság, amikor egyre kevesebb a gyerek.

És ön szerint mi ennek az oka?

A tradíció, a „jó volt ez eddig így, ez után is jó lesz” hozzáállás. És az iskolaigazgatók sem tudnak sok esetben radikális intézkedéseket foganatosítani. Az biztos, hogy nagy problémák lesznek az iskolákban. És nem beszéltünk még arról, mennyire fontos lenne gyermekeinkbe a nemzetiségi tudatot nevelni. Nem ismerik saját közegüket, nem tudják mi az: szlovákiai magyarnak lenni. Magyarországon is elvesznek ezzel a „tudatlan-ságukkal”, de Szlovákiában is – valamiféle tudathasadás ez, hiszen se nem szlovákok, se nem magyarok – de akkor mik? És ezt senki az égvilágon nem mondja el nekik. Nem beszélünk nekik erről az adott állapotról, történelmi helyzetről, amit pedig oktatni kellene. Elmondani azt, hogy Szlovákiában hogyan lehet magyarnak lenni. Hogy ennek vannak „eszközei”, például a magyar iskolák, intézmények, de van magyarul oktató egyetem. De azt is el kell mondani, vannak magyar nyelvű újságok, magyar nyelvű színházak, magyar könyvkiadás.

És ez kinek lenne a feladata? És miképp?

Mindenféleképpen az iskoláé. Ha kerüljük ezt a témát, az nem vezet megoldásra. És akár itt lehetne olyan fontos szerepe például a regionális oktatásnak. Ha én regionális történelmet oktatok, ha egy dunaszerdahelyi iskola esetében a Csallóköz történetét veszem, akkor akarva-akaratlanul eljut a mai történelmi helyzetig, kisebbségi létig.