Örömteli tanévnyitó, biztonságos tanintézmény

Udvard. Az új tanév első hetében átadták az Udvardi Összevont Középiskolában azt a nyolc új tantermet, és két tanári szobát, amelyeket ráépítéssel nyertek, az intézmény új felső szintjén.

Udvard. Az új tanév első hetében átadták az Udvardi Összevont Középiskolában azt a nyolc új tantermet, és két tanári szobát, amelyeket ráépítéssel nyertek, az intézmény új felső szintjén. Kóta Róberttől, az iskola igazgatójától ezzel kapcsolatban megtudtuk, hogy az Európai Unió és a Nyitrai Kerületi Önkormányzat támogatásával megvalósuló 13,2 milliós beruházás keretében, az iskola külseje is megszépül. Október 31-én tartják majd a tervek szerint az felújított tanintézmény ünnepélyes átadását.

Jobb felügyeletű a tanintézet

„Az épület hőszigetelésével és az ablakcserével szeretnénk elérni, hogy az intézményünket sokkal gazdaságosabban üzemeltethessük. A tantermek és tanári szobák mellett új szociális helyiségek is lesznek. Az átépítéssel sikerült elérnünk azt is, hogy iskolánk diákjainak már nem kell a település egyik régi iskolájába átjárniuk az úttesten. Egy udvaron belül található immár minden tanterem, így az iskola biztonságosabbá válik, jobb felügyeletet tudunk biztosítani a fiatalok számára” – tájékoztatott Kóta.

Új padok és székek

A tavaly októberben megkezdett átépítési munkálatok kivitelezője az alapos munka mellett 25 ezer korona értékű ajándékot nyújtott át az udvardi tanintézménynek, aminek köszönhetően hamarosan új padok és székek kerülnek azokba a tantermekbe, ahol a padlóburkolat és a tábla ugyancsak vadonatúj. Az Udvardi Összevont Középiskola épületét még 1969-ben adták át és Kóta Róbert szerint, bizony ráférne a felújítás az iskola kollégiumára is, ahol eddig csak a szociális helyiségeket tudták felújítani. Az intézmény számos versenynek ad otthont, ezek során pedig a vendégeket a kollégiumban szokták elszállásolni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?