Hivalkodó külső – segélykiáltás?

A régi nevelési módszerek már elavultak, az újakat csak kevés helyen ismerik, s még kevesebb helyen alkalmazzák is azokat. A diákok sokszor külsőségekben próbálják felhívni magukra a figyelmet. Az extrém ruhadarabok hordása, a testékszerek viselése, a szivárvány összes színét felvonultató hajfestés a nevelők meghökkenését és idegenkedését váltja ki. Az önkifejezésnek, figyelemfelkeltésnek vagy éppen segélykiáltásnak ezt a számukra szokatlan megjelenését nem tudják elfogadni – marad az ítélkezés, a megalázás.

Tamara iskolai mélyrepülése

A családi problémák eszkalálódásával vette kezdetét Tamara iskolai mélyrepülése. Asztmája miatt hétévesen kerülhetett gyerekek közé, ennek ellenére könnyen beilleszkedett, jól tanult, szorgalmasnak ismerték meg tanárai. Középiskolás évei kezdetén napról napra veszítette el lendületét, motivációját – a válási huzavona, a szakadatlan költözködések nyomot hagytak a lelkében. Nem volt megoldás a családi vagy iskolai konfliktusokra, pedig mindkettőből kijárt bőven. Hivalkodó külsejére megalázással reagáltak tanárai. A folyamatos ítélkezés elől Tamara elmenekült egy líceumba, amely felkarolja a máshonnan kihullott, deviánsnak bélyegzett, tanulási vagy pszichés zavarokkal, családi problémákkal, beilleszkedési nehézségekkel küzdő hátrányos helyzetű fiatalokat.

Nem játszott a gyerekekkel

„Gyerekkori asztmám miatt nem járhattam se bölcsibe, se oviba – meséli élete történetét Tamara. – Apu lelépett külföldre. Egy nőcskével ment el Svédországba. Három- vagy négyéves lehettem, amikor először láttam őt. Amikor két év szanatórium után végre anyu hazavitt, még évekig otthon kellett maradnom, viszont időnként bejártunk az óvodába, hogy felmérjék, mennyire vagyok fejlett az ottani kicsikhez képest. Hétévesen, az első iskolai napomon anyu nagyon izgult értem, hiszen korábban sosem voltam közösségben, félt, hogy beilleszkedem-e, megállom-e a helyem. Akkoriban még rendszeresen tanultam. Negyedikes koromig minden simán ment. Akkor viszont átkerültem egy nyolcosztályos gimnáziumba. Egészen hatodikig jó tanuló voltam, aztán jött a mélyrepülés: előbb hármas, majd négyes tanuló lettem, később megbuktam négy tantárgyból.

A család széthullik

Amikor apu először elhagyta anyut, anyu depressziós lett, kétszer volt öngyilkossági kísérlete. Én is depressziós tüneteket mutattam, szomorú és harsány voltam egyszerre, nem tanultam, úgy éreztem, az egész világ engem szorongat, a családom darabokra hullott. Nem csodálom, hogy anyu mindebbe beleroskadt. Végül elváltak. Most anyámmal lakom meg a mostani férjével. Pár hónapja házasodtak össze, amit kissé elleneztem, mert nem vagyok valami jóban a pasival, de belegondoltam, hogyha anyám boldog, akkor nekem ebbe nincs beleszólásom.

Állandó konfliktusok

Ezzel párhuzamosan kezdődött az iskolai mélyrepülésem. Egy idő után nagyon meggyűlöltem az iskolát, főleg a tanárok miatt. Új matektanárt kaptunk nyolcadikban, és amikor bemutatkoztunk egymásnak, végigsorolta, hogy kit tart szimpatikusnak, kit nem, és ennél fogva kit fog megbuktatni. Konkrétan így történt. Mind utáltuk azt a nőt, nyolcadikban állítólag érettségi anyagot tanultunk, az osztály fele nem értette.

Engem azért nem fogadott el, mert ha valami igazságtalanság történt az osztályban, mindig kiálltam a társaimért meg persze magamért is. A tanároknak nem tetszett, hogy lilára vagy pinkre van festve a hajam, meg hogy orrpiercingem van. Azért is megszóltak, hogy állandóan feketében járok. Több tanórán is én voltam a téma. Az egyik ilyen alkalommal az óra végén bőgve üvöltöztem vele, végül ő szaladt ki sírva a teremből. A velem történt igazságtalanságokat elmeséltem anyunak is, de őt nem érdekelte. El volt foglalva a saját problémáival, nem tudott még rám is figyelni. Azt mondta, ha elintézem magamnak, hogy átmenjek másik iskolába, akkor menjek. És én intézkedtem, anyu nem segített, hogy eljöjjek onnan.

Új iskola – szolid külső

Végül eljöttem a líceumba, ahol valóban otthonosabban éreztem magam, mint bárhol másutt. Mióta ide járok, sokkal nyugisabb vagyok. Az új iskolámnak köszönhetem, hogy jobban tudom tolerálni az embereket, mint régen.” (sze, m)