Használják apjuk anyanyelvét!

A fiam szlovák nőt vett el feleségül, és nagyon bánt, hogy az unokáimmal odahaza szlovákul beszélnek. Mondtam a fiamnak, legalább ha egyedül van a gyerekekkel, akkor beszéljen velük magyarul, hogy sajátítsák el jól a nyelvet.

A fiam szlovák nőt vett el feleségül, és nagyon bánt, hogy az unokáimmal odahaza szlovákul beszélnek. Mondtam a fiamnak, legalább ha egyedül van a gyerekekkel, akkor beszéljen velük magyarul, hogy sajátítsák el jól a nyelvet. Amikor itt vannak nálam, én magyarul beszélek velük, de nagyon gyakran nem tudják jól kifejezni magukat, és azon nyomban átváltanak szlovákra. Hogy győzzem meg az unokáimat arról, hogy használják apjuk anyanyelvét is?

Jelige: Nyelv

A gyereket nem meggyőzni kell, hanem megtanítani a nyelvre, és használni, alkalmazni azt. Vagyis úgy beszélni hozzá. A gyerekek nagyon könnyen tanulnak idegen nyelveket, s bámulatos, ahogy arc szerint meg tudják különböztetni, kihez hogyan kell szólni. Ha a fia születésüktől kezdve csak magyarul szólt volna hozzájuk, akkor megszokták volna, hogy így is lehet beszélni, s hozzá ezen a nyelven kell szólni. De úgy látszik, hogy ezt elmulasztotta a gyermeke.

Számos kutatás bizonyítja, hogy óvodás korú gyerekeknek sem megterhelő, ha az anyanyelvük mellett más nyelvet is tanulnak. Nálunk is divatba jöttek az angol nyelvű óvodák, s ezekbe nagy előszeretettel adják a szülők gyermekeiket, mert egy világnyelvről van szó, aminek biztosan hasznát veszik majd később az életben. S ez igaz is. Szabad világban élünk, a határok egyre átjárhatóbbak, az idegen nyelvet bírók bárhol a nagyvilágban vállalhatnak munkát. Egy nyelv legfőbb szerepe a közvetítés, az, hogy az emberek szót értsenek egymással.

Az Amerikai Egyesült Államokban spanyolul tanítják az óvodásokat, mivel sok a spanyol ajkú bevándorolt. Ha a gyerek már kis korától hallja a nyelvet, s megtanulja, könnyebben elfogadja azokat az embereket is, akik spanyolul beszélnek, sőt a nyelvükön tud hozzájuk szólni, beszélhet velük. Okulván az ilyen, és ehhez hasonló példákból, az unokáinak sem lenne idegen az apjuk nyelve, ha a családban ilyen hozzáállás uralkodna. Viszont, ha az egyik szülőtől azt hallja, hogy minek neked az a nyelv, vagy valamilyen más lekicsinylő nézetet tulajdonítanak neki, a gyerek számára unszimpatikussá válhat az egész kultúra, s vele együtt a nyelve is. Vannak, akik azzal érvelnek, hogy felesleges nem világnyelvet tanulni, hiszen azt az energiát befektethetik egy más világnyelv elsajátításába, s azzal többre mehetnek. Viszont senki közülünk nem lát a jövőbe, s azt sem tudhatjuk előre, hogy a gyerekeknek csak világnyelvre lesz majd szükségük az életben. Ha minden nép ezt a nézetet vallaná, lassan kihallhat az összes többi nyelv, amit nem világnyelvként tartunk nyilván. Azonban rengeteg tudás, pazar kultúra halmozódott fel más nyelveken is, s a világ lenne szegényebb, ha ezek kivesznének.

Az unokáival először azt kellene elfogadtatni, hogy ez a nyelv is hozzátartozik a létükhöz, ennek a nyelvnek és kultúrának is az örökösei. Amikor a szüleik eldöntötték, családot alapítanak, tudatában voltak annak, hogy két különböző kultúrából jöttek, s utódaiknak mindkét kultúrához joguk van, génjeikben kapják örökségül. Mint tudjuk, minden örökséggel sokféleképpen lehet bánni, el lehet herdálni, meg lehet sokszorozni, meg lehet őrizni és hasonló. A szellemi örökségre is vonatkozik ez a megállapítás, s tudni kell, hogy a szülő hozzáállása nagyban befolyásolja azt, hogy a gyerek hasznosnak, fontosnak ítéli-e meg majd azt, amit örökségül kapott. Ha a szülő maga sem becsüli, kisebb az eshetősége, hogy a gyerek becsülni fogja, s érdeklődik majd iránta.

A fiának is magyarázza el, hogy egy szülő feladata nemcsak az, etesse és ruházza a gyermekét, s bebiztosítsa, legyen hol laknia, hanem törődnie kell a lelki táplálékkal is, hogy mit kap otthon a gyerek. Könnyű később az iskolára fogni, ha valamit rosszul csinált, előbb azonban nézzünk végig saját házunk táján, mit tettünk mi azért, hogy úgy fejlődjön a gyermekünk, ahogyan azt szeretnénk. Ön pedig tartson ki amellett, hogy magyarul beszél velük. Ha valamit nem tudnak helyesen kifejezni, mondja meg nekik, javítsa ki őket. Lehet, ha felnőnek, ez lesz az, amiért hálásak lesznek önnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?