Halál a családban

Jelige: Halál.

Ez egy olyan téma, amiről nem szívesen beszélgetnek a felnőttek a gyerekekkel, s inkább felületes, kitérő válaszokat adnak, ha a gyerek rákérdez. A gyerekek megérzik ezt, és tudják, hogy a felnőttek gátlásosak, amikor a halálról van szó.

Ha a kisfiának volt már módja találkozni a halállal oly módon, hogy valamilyen állat elpusztult, akkor idézzék ezt fel, hogy milyen is volt az a pillanat, amikor meglátta az elpusztult állatot, s rádöbbent arra, hogy ez már soha többé nem fog élni. Vagy ha erdőben sétáltak, és találtak egy elpusztult madártetemet, akkor beszéljenek arról, hogy valószínűleg annak a madárkának voltak fiókái, akik már hiába várták haza az anyukájukat, mert az már többé nem tudott sem repülni, sem járni, sem táplálni őket. Mennyire szomorúak lehettek akkor azok a fiókák, amikor rádöbbentek, hogy a mamájuk már soha többé nem repül be a fészkükbe.

Ha ilyen élményei nem voltak a kisfiának, akkor keressen egy olyan mesét, amelyben meghal valaki. Olvassa el neki, s beszélgessenek el arról, hogy hogyan is élte meg a mesehős egy hozzá érzelmileg közel álló embernek a halálát. Mekkora veszteség volt ez neki, hogyan változott meg az élete, mi minden lett más. Azután beszélgessenek arról, hogy vannak olyan betegségek, amiket nem tudnak meggyógyítani az orvosok sem, s az emberek is meghalnak. Feltételezem, hogy a kisfia is járt már temetőben, s megmondták neki, hogy itt azok az emberek nyugszanak, akik már nem élnek, akik meghaltak. Ezután mondja meg neki, hogy bár elvitték a kedves rokont kórházba, hogy meggyógyítsák az orvosok, de sajnos már nem tudtak segíteni rajta, és meghalt. Már soha többé nem jön haza, mert őt is a temetőbe vitték eltemetni, s majd együtt elmennek megnézni, hol nyugszik. Visznek rá virágot, és szeretettel megemlékeznek róla. Mondja meg neki azt is, hogy olyan hirtelen történt minden, s nagyon félt, hogy a kisfia nehezen viseli majd a szomorú tényt, ezért várt az igazság elmondásával. Nagyon fontos, hogy ezt is közölje vele, mégpedig azért, hogy gyermeke ne feltételezze önről, hogy más fontos dolgokat is elhallgat előle.

Álljon kisfia mellé, és fogadja el emlékezését, gyászát, haragját és kétségbeesését is. Igyekezzenek minél több közös élményt felidézni, amiben az elhunyt is szerepel. Próbálják ezeket az élményeket átmenteni a jövőbe, kiemelni azokat a tulajdonságait, amikre érdemes odafigyelni, amik követésre méltóak. Ne engedjék veszendőbe menni a szép élményeket, emlékeket. Kisfia rajzolja le, hogyan emlékszik rá, fesse le legszebb közös élményüket. Gyűjtsék össze a róla készült fényképeket, nézegessék őket. A lényeg az, hogy módja legyen a gyereknek kiadnia magából a halállal kapcsolatos szorongásait, félelmét. Meg kell neki magyarázni, hogy a halál elkerülhetetlen, ezzel idővel minden ember szembesül.

Figyeljék meg a természetet, az is állandóan változik. Jön a tavasz, minden megújul, kivirágzik, a nyár folyamán növekszik és érlelődik, ősszel elmúlik. ĺgy van ez az emberrel is. Egyszer eljön a tél, a pihenés ideje. Esetleg képzelje el, hogy ő is egy virágmag, a föld mélyén pihen, de egyszer csak megérzi, hogy felmelegedett körülötte a földtakaró, a nap sugarai szinte a föld alá kúsznak, és a tápanyagokkal együtt arra ingerlik, hogy növekedésnek induljon, bújjon ki a földből. Amikor apró rügye meglátja a napvilágot, még gyorsabb növekedésbe kezd, szárba szökken, levelet hajt, és virágba borul. A virága egyre szebb és pompásabb lesz, de ahogy múlik az idő, szirmai kezdenek elhervadni, lehullanak a levelei, szára meggörnyed, elhagyja ereje és rázuhan a földre. Az eső bemossa a talajba, ahol tápanyaggá válik a többi növények számára, ám kiderül, hogy a levelek közt megbújva ott volt a kicsiny magocska is, amely téli álomba zuhan a föld mélyén, a puha hótakaró alatt, s várja, hogy majd a Nap fénye fel-ébressze, hogy kicsalogassa a föld felszínére, hogy ott szárba szökkenhessen és virágba borulhasson. Jó, ha ezt az élményét is lerajzolja, kibeszéli, hogy jobban megérthesse a történteket.

A halál nem egyszeri jelenség, szakadatlanul belegázol életünkbe, állandó változást követel. A halálban megpillanthatjuk azt az erőt is, amely állandó változásra ösztökél bennünket. A változás ára pedig az elválás, a veszteség. Csak a gyász érzése késztet változásra, és enged valóban búcsút venni, és teszi az embert új kapcsolatra éretté.